Fiatal (Befejezett)

14. fejezet

*Daenerys szemszöge*

Amint beléptem lakásunk küszöbén, olyasfajta hévvel csuktam be magam mögött a bejárati ajtót, hogy annak csapódása az egész házban visszhangként terjengett. Kocsonyához hasonlóan remegő lábaim nem bírták megtartani testsúlyomat, ezáltal lerogytam a hideg csempére, hátammal a zárt ajtónak dőlve. Verejtékező tenyereimmel kétségbeesetten simítottam végig a kemény burkolaton, ez idő alatt szemeim lecsukódtak. Iparkodtam nehézkes légzésemet minél hamarabb helyreállítani, ellenben ezen cél megvalósíthatatlannak látszott addig, míg a torkomban éktelenkedő gombóc útját állta a tüdőm felé tartó oxigénnek. 

Testem kezdett felmelegedni a radiátorokból áradó forróságnak köszönhetően. Ezen felhevülést a fejemen pihenő kapucnim is rohamosan elősegítette, habár nem kívánkoztam bármit is tenni az ügy érdekében. Lehunyt szemhéjaim lassan nyitódtak fel, ekkor megpillantottam a fehérre festett mennyezetet. Az előszobában némiképp sötétség honolt, ugyanis a földszinti helyiségek közül kizárólag a nappaliból szűrődött ki lámpafény, az is csekély mértékben jutott el hozzám.

Éreztem, ahogy hevesen zakatoló szívem fájdalmasan tört utat magának összeszűkült torkomban, ahol később szépen sátrat vert. Türelmetlenül kezdtem el kigombolni kabátomat, mikor testemet elöntötte a forróság. Ujjaim szinte leszakították az erősen felvarrt gombokat, mégsem finomítottam mozdulataimon.

- Szerintem itt van Daenerys. - hallottam édesapám hangját az emelet felől.

Egy szaggatott sóhaj megeresztése közben igyekeztem rászánni magam a csempéről való feltápászkodásban, habár akaraterőm régen búcsút intett nekem. Hagynom kellett volna, hogy érezhessem az angyal ajkait az enyémekre nyomódni. Örökkévalóságnak tűnő hetek óta epekedtem eme testi kontaktusért, ennek dacára mégis én voltam az, aki gyáva ember módjára a menekülést választotta a cselekvés helyett. Már a találkozásunk percében szerettem volna, hogy e felejthetetlen pillanat bekövetkezzen, viszont mikor az egész helyzet élessé vált hanyagolva a tündérmesékbe illő jeleneteket, pánik tört rám. Sajnálatos módon nem a szenvedély tette emlékezetessé a mai találkozónkat, hanem az általam produkált gyávaság.

Szívem momentán is olyan erővel zakatolt, mint akkor, annyi különbséggel, hogy a bordáim által nyújtott börtönt a torkomra cserélte. A vér pumpálásának őrjítő zaja a füleimben csengett sípoló hang formájában. Arcomra fájdalmas grimasz ült ki, mikor kiszáradt torkommal nyelni kényszerültem. Ujjaimmal átszántottam kócos fürtjeimen, bár azok elrendezése ekkor nem következett be.

- Aranyom, minden rendben? - hallottam meg apu hangját mellőlem, ezáltal fejemet felé fordítottam.

Ott állt a lépcső alján, mindössze néhány lépés távolságra tőlem. Szemeivel kíváncsian méregetett, de tekintetében aggodalom csillogott. Lassú léptekkel indult meg felém, majd mihelyst elém ért, leguggolt hozzám. Tenyere a térdemre simult, cselekedetével nyilvánítva ki felém irányuló törődését.

- Igen, jól vagyok. - válaszomat heves bólogatással is alátámasztottam.

- Miért gubbasztasz itt csendesen? - érdeklődött reszelős hangján.

- Kicsit elfáradtam, így gondoltam megpihenek itt. - paskoltam meg magam mellett a csempeburkolatot.

- Fel fogsz fázni. - bújt elő apai aggodalma.

Feltápászkodott a földről, ezt követően megpillantottam nagy kezét az arcom előtt, miként felkínálta nekem segítségét. Szemeim lassan vándoroltak fel egyenesen fejéig, hogy végigmérhessem idősödő arcát. Barna íriszei aggodalmasan vizsgálgatták a földön roskadó alakomat.