Fiatal (Befejezett)

65. fejezet

Lakásom légterében olyasfajta zaj terjengett, melyet minden kétséget kizárólag zavaró, egyben szokatlan tényezőként tartottam számon. Ugyan húgaim jelenlétéhez kellően gyakran társíthattam a fülsüketítő ricsaj fogalmát, csakhogy ama kiabálva hallatott szavak újdonságként értek, melyek dobhártyáimnak ütköztek. Az otthonomat alkotó masszív falak biztonságba zárták azon ordibáló impulzusokat, amik legjobb barátom torkából törtek elő mérhetetlen ingerültségében. Hosszú lábai fel, s alá vándorolva vezették őt hálószobám egyik szegletéből a másikba, miként saját meglátásainak közlését helyezte előtérbe. Ujjai feszült tördelés áldozatává váltak mellkasával azonos magasságban, amennyiben olykor némi pihenés céljából össze nem fűzte a tagokat.

- Azt hittem, számodra az ígérgetés szent dolognak számít, méghozzá nem is nekem tettél fogadalmat, hanem a szerelmednek. - ajkai erőteljesen artikuláltak, miként hangszálai élesen rezdültek meg szavai megformálása közben.

Smaragd íriszemből kihunyt az élet iránti vágy lángja, amily érzelem hiányában a sivárság, ugyanakkor fájdalom helyeződött előtérbe. Az említett ékkövek lassan szegeződtek az ágy matracán megpihenő csuklómra, melyen felületet vastag fásliréteg óvott a külső hatások ellen. A fertőtlenítő sötétes tónusa pillanatnyilag pusztán halványan színezte be bőröm megbontott simaságát, ahogy a fehér anyag alól ki-kikukucskálva csordogált végig alkarom oldalsó felén. A szervezetembe juttatott nyugtatók, illetőleg fájdalomcsillapítók magas dózisa palástolta ama égő kínt, mely mindössze néhány órája még hatalmában tudhatta személyemet. Kiszáradt ajkaimon sebek keletkeztek intenzíven rongáló fogaim révén, így nyelvemmel sebtében szántottam végig az érdes felületen.

Tekintetem kedvetlenül tévedt az ágyam szélén ücsörgő női alakra, kinek tenyere lassú mozdulatokban mért simogató impulzusokat puha takaróm melegítette alsó lábszáramra. Ujjai szembeötlő remegést produkáltak a lelkére telepedő idegesség okául, alkalomadtán görcsösen markolva paplanom anyagára. Vörös színben pompázó haja hosszú hullámokban omlott enyhe szeplők ékesítette arca elé, noha néma bujkálása ellenére a szemeiben csillogó kétségbeesett könnyek rögvest kihangsúlyozásra kerültek. Orrlyukai időnként kitágultak hangtalan szipogása folyamán, amily neszt mihamarabb iparkodott a feledés homályába taszítani, mielőtt még áthatóbban vonta volna magára érdektelen tekintetemet.

Kendra, tudomást szerezve személyén elidőző tekintetem tényéről, kúszott közelebb hozzám, ekkor csípőmmel egy vonalba kerülhetett. Combjának külső íve karommal találkozott össze közeli testhelyzetünkből adódóan, utána ujjai sajátjaimmal összefonódva vonták ölébe eredeti színétől elbúcsúzó kezemet. A szemei ontotta forró könnyek bőrömre zuhantak, mielőtt a lepedő homályáig folytatták volna sietős útjukat. Barátom továbbra sem szándékozott helyet foglalni a fekhelyemként szolgáló bútor mellé vonszolt széken, helyette kellemesebb időtöltésnek találta a töretlen sétálgatást a csendesség jellemezte helyiségben.

A szoba ablakán besütött a nyár közeledtéről árulkodó szellő, melynek fuvallatai melegen csapódtak az arcomon húzódó sápadt bőrfelületnek. A szomszéd fáinak virágkoszorúba borult mivolta bódító esszenciával lehelt életet az otthonom felett elidőző komor felhőkbe, viszont a közelemben tartózkodó személyek, valamint a jómagam közé ékelődő feszült viszony mértéke nem mutatott csökkenő értékeket.

- Hallasz te engem egyáltalán, vagy teljesen elment az eszed? - ordított rám a férfi, míg egy, a szeméből kicsorduló könnyet észrevétlenül morzsolt el orcájának felső szegletén.

- Légy vele türelmesebb! - kérlelte Kendra, ám tudta, szavai hasztalannak ígérkeztek.

- Az voltam, éveken keresztül az voltam. - kelt ki magából, eközben ujjaival összezilált sötét tincsei közé szántott. - Én felelek az épségéért. ÉN vagyok megjelölve azon a kurva papíron értesítendő személyként. - tenyerét mellkasára helyezve utalt életemben betöltött szerepének fontosságára. - Nincs bátyja, aki vigyázzon rá, így én vagyok megbízva a feladat jogával.