Fiatal (Befejezett)

67. fejezet

Édesanyám a bejárati ajtó előtt vesztegelve várt türelmesen, hogy amennyiben csupán néma hangok keretében is, de felhatalmazzam őt az otthonomba való belépésre. Karjai között a Szépség, Harriett biztosított szabad utat előkívánkozó könnyeinek, amily cseppek a szabadságot megízlelve égettek mély lyukakat pír fedte arcocskájába. Remegő kezével szaporán itatta fel a bőrén megállapodó nedvességet, ámde részemről még ismeretlen fájdalmai tüstént felülkerekedtek igyekezetén. Ujjai görcsösen markoltak rá ama fekete póló lenge anyagára, mely mellett anyukánk tette le voksát hétköznapi öltözete gyanánt. Fejét a nő vállára hajtva iparkodott mielőbb menedékre lelni édesanyjának melegségében.

Testvére, Hilary szótlansági fogadalmat téve legeltette végig zöldes íriszeit szerelmem alakján, eközben ujjait szorosan egybefűzte anya tagjaival. Az említett illető olykor-olykor szeretetteljesen sandított le kék íriszeivel a hozzá egészen közel merészkedő kislányára, amennyiben nem feje búbját cirógatta törődően, aránylag összeborzolva a barna fürtöket. Anyu tekintetében olyasfajta aggodalom honolt, melyet meglehetősen ritkán vehettem alaposabb szemügyre, viszont most sem szándékoztam megragadni az alkalmat ama érzelmek megfejtését illetően. Szemüvegének lencséje mögül tenger kék ékkövei kétségbeesetten találkoztak össze smaragd íriszeimmel, ám ajkait továbbra sem nyitotta szólásra, elhalasztva lelkem megnyugtatásának reményét. Szerelmem zöldes tekintetét sebtében köszönthettem ábrázatomon, mielőtt kérdések sokaságától terhesen ismét visszapillantott volna szülőm karcsú, ugyanakkor alacsony alakjára.

- Anyu? - mindössze ennyire méltattam meglepettségemben, majd kötszerrel védett kezemet hátam mögött helyeztem biztos rejtekhelyre.

Mindössze remélni tudtam, az ajtóban időző nő figyelmét nem vontam magamra korábban megkísérelt öngyilkosságom szövődményének mivoltával. A megsebzett mellső végtagot hátam mögött bujtatva tettem családtagjaim irányába néhány lépést, csakhogy a lépcsőről való lejutásom ellenére tartózkodásom továbbra is kellemetlen légkört szított az előszoba kicsiny légterében. Ujjaimat lassan összefonva rejtettem még hátrébb kezeimet, majd folytattam rövidke utamat.

- Ne haragudj, Szívem, amiért ily hívatlanul beállítottunk a lányokkal! - mentegetőzött nyomban, később szabad ujjai felforgatták a nő festett barna tincsei alkotta összhangot. - Ha Daenerys társaságát élvezed, bizonyára jobb dolgod is akad az ajtóhoz való rohangálásnál. - egészítette ki saját mondandóját.

- Minden rendben? - kérdeztem rá a nyilvánvaló tényre, egy lépéssel csökkentve a kettőnk között húzódó néhány méteren.

- Tisztában vagyok vele, a te napjaid is elég zsúfoltak, de ma tudnál vigyázni az ikrekre? - érdeklődő hangja némi vonakodást fedezett.

- Úgy értesültem, ma szabadnapos vagy. - tájékoztattam őt ismereteim felől.

- Hát, kvázi egy órája még én is így tudtam. - nevetett fel keserűen. - A főnök hívott, hogy Christopher helyett be tudnék-e menni, mert ő valami fertőzést kapott el ma reggel. - magyarázta. - Nem volt választásom. - feje ingatása közben megrántotta vállát.

- De lett volna. Megkérdezte, be tudnál-e menni... feltételes módban. - szidtam meg mérgesen, mit sem törődve a kettőnk között fennálló korkülönbséggel.

- Drágám, muszáj voltam. - bizonygatta.

Röpke vitánk tanúiként húgaim biztos lakatra zárták szájukat, noha hozzájuk szerelmem készségesen szegődött társként. A három lány birtokolta zöld íriszek a megállapodás fogalmát elfeledve vándoroltak édesanyánk alakja, továbbá személyem között, mily idő közben kíváncsian várták, mégis miként fogom lereagálni szülőm imént hallatott szavait. Daenerys ujjai szemmel látható remegést produkálva kapaszkodtak a bejárati ajtóm nyújtotta masszív felületbe, eközben bokáit keresztezte egymással ácsorgásának folyamán. Harriett a - sajátomhoz hasonlóan - smaragd ékköveiben csillogó könnyek marasztalása végett nesztelen szipogást hallatott, amily cselekedete okául a nő gyengéd puszit címzett a halántékán húzódó bőrfelületre.