Fiatal (Befejezett)

27. fejezet

*Harry szemszöge*

A sütő előtt álldogálva éreztem az arcomnak csapódó meleg levegőt, miként az éppen készülő folyamatban lévő rántották sütöttem. Az étel illata körbelengte az egész konyhát, korgásra ösztönözve éhes gyomromat. Sejthetően orcáim kipirultak a bőrömet sújtó forró gőz hatására, egy-két rakoncátlan fürt verejtékező homlokomhoz tapadt, bár nem törődtem velük különösebben. Testemet kizárólag szürke melegítőm fedte, otthont biztosítva a kóbor szöszök seregének, kik pár mosást követően könnyűszerrel megtelepedtek az anyagon.

A helyiség bel terében Harriett aranyos énekelgetése adta meg az alapzajt, miként az óvodában tanult kedvenc dalát adta elő nekem, mit sem törődve néhány elvetett fals hanggal. Húgom a konyhapulton ücsörögve lóbálta lábait a levegőben, ajkain egy hatalmas mosollyal idézve a dalocska vidám sorait. Ujjai erősen szorították a pultot, mily idő alatt jobbra, s balra dülöngélt a zene ritmusának megfelelően. Barna, göndör fürtjei be voltak fonva kezeim által, melyen hajkoronát egy masnival ellátott gumi tartott egyben. Kicsi lábait rózsaszín nadrágja melegítette, amihez kiskacsás pólót társított. Öltözéke nem is varázsolhatta volna őt még elragadóbbá.

- Harry? - az általa énekelt szavak hamar merültek a feledés homályába.

- Hm? - sandítottam felé, folytatva vacsoránk elkészítését.

- Segíthetek főzni? - érdeklődött egy kedves mosoly kíséretében.

- Hát... mondjuk egy kis só nem ártana még. - rántottam vállat.

Húgom nem érezte szükségét előbb elhangzott mondatom elismétlésének, kezébe vette a pulton megpihenő, fedelét nélkülözni kényszerült sótartót, s - ahogy a múltban elleste tőlem - aprócska ujjaival csípett egy kicsit a fehér ételízesítőből. Hatalmas koncentrációja közepette rózsaszín nyelve kikukucskált aránylag szétnyílt ajkai közül, szemei nagyra nyíltak. Jelenlegi ábrázata számat felfelé görbítve.

- Annál kicsit több kell, Szépségem. - tájékoztattam, kaporral fűszerezve meg a rántottát.

- Ennyi elég? - tekintett fel rám, irányomba tartva az összeszorított ujjai között raboskodó sómennyiséget.

- Tedd bele! - kértem, közelebb emelve hozzá a kerámialapon időző serpenyőt.

Mihelyst megfűszerezte az ételt, ajkain győzedelmes mosoly kapott helyet. Vigyorogva hintettem egy szeretetteljes puszit feje búbjára, ekkor hangos kacaja lehelt életet a csendes helyiségbe. Kezemet irányába emelve követeltem egy elismerő pacsit, amit rögvest meg is kaptam húgomtól. Tenyere erőteljesen ütközött sajátomnak, ám, ahogy észleltem, Harriett meg sem érezte azt bárminemű fájdalom formájában.

A pillanatnyi idillt Hilary hirtelenül érkező fájdalmas sírása üldözte el fejünk fölül, amint valamelyik helyiségből egészen a konyháig vándorolt. Szemeim tüstént hatalmasra kerekedtek, ajkaim elnyíltak egymástól, de nem hagyhattam, hogy testem ledermedjen az engem ért sokktól. Torkom fájt a szűk területen zakatoló szívemből adódóan, kezeim erőteljes remegést produkáltak a serpenyő nyelének szorongatása közben. Harriett egyik tenyerével eltakarta száját ijedtében, mialatt zöld íriszeivel zavartan kémlelte a helyiség ajtaját, törekedve rájönni a fájdalmas hang eredetére.

Sietősen zártam ki a kályhát, nehogy megégjen vacsoránk, s tűzoltókhoz kelljen fordulnom a felgyulladó lángok miatt. Oly szaporán emeltem le Harriett-et a pultról, mint akinek fejéhez éles fegyvert nyomtak. Lábaim bármiféle hezitálást mellőzve eredtek meg a keserves sírás irányába, csakhogy semmiféle információt nem birtokoltam húgom tartózkodási helye felől. Szívem majd ki szakadt torkom fogságából, tenyereim erős verejtékezésbe kezdtek. Azon tudatlanság, mely ledöntött, eltulajdonította tőlem ép gondolkodásomat, azonfelül higgadtságomat is. Füleimben sértetlenül hallottam az ereimben csordogáló vér lüktetéseit.