Fiatal (Befejezett)

61. fejezet

Legjobb barátaim otthonának falai között olyasfajta étel illata terjengett, melytől gyomrom áhítozva sóvárgott a legkisebb falatért is, amivel csak megajándékozhatta őt személyem. Az éhségem jelzése felett kezeskedő korgás hangja mágnesként vonzotta lényemre a huszonötödik életévét betöltött férfi mélybarna szemeit, amily pillantás mellé szórakozott mosolya is társulni kívánt. A háromszemélyes kanapé közepén ücsörögve hatalmazta fel íriszeit ábrázatom tüzetes végigkémlelésének feladatával, noha töretlen figyelme alatt sem hagytam eluralkodni magam felett a zavar legcsekélyebb mértékét sem.

A nappali közepén elhelyezett széken ücsörögtem, miként tekintetemmel a közvetlenül előttem toporzékoló Kendra kicsiny mozzanatait követtem végig. Ujjai között újonnan beszerzett fodrászollóját tartva igazított dús fürtjeim hadán, minden koncentrációját csupán munkájának elvégzésére fordítva. Egyik elülső, vörösre festett tincse orcájára telepedve szándékozott kék szemeinek útjába éktelenkedni, csakhogy a lány egy röpke momentum erejéig sem foglalkozott a látását korlátozó tényezővel. Mutató-, illetve középső ujját állam alá helyezve emelte némiképp maga felé fejemet, hogy jobban hozzáférhessen az általa kiszemelt területhez. Égkék árnyalatban pompázó szemei oly intenzív figyelemmel vizsgálták meg a levágni készült tincs hosszát, melynek által afféle sejtés ébredt koponyámban, miszerint a külvilágot teljes mértében kitaszította tudatából.

- Vannak rosszulléteid? - érdeklődtem a lánytól, mikor alig észrevehető, mégis gömbölyödésnek indult pocakja ölemben pihenő kezeimmel találkozott össze közeli kontaktusunkból fakadóan.

Barátom, mintha ügyet sem vetett volna kíváncsi szavaimra folytatta csaknem tíz perce megkezdett ténykedését, újabb fürtjeimnek biztosítva szabad utat a parkettaburkolatra. A lány átható összpontosításának tanújaként halvány mosolyt engedtem rubintjaimra, mily idő közben iparkodtam a lehető legkisebb megmozdulás mellőzését követve Todd-ra pillantani, ki Kendra háta mögül fürkészte szórakozott ábrázatomat. Két ujjam közé csípve alsó ajkamat szándékoztam megfékezni az arcomra kiülni kívánkozó vigyort, ám igyekezetem ellenére az eluralkodott felettem. A férfi, orrnyergén pihenő szemüvegének lencséje mögül kitekintve küldte irányomba játékos vigyorát, később íriszei szerelmének alakját jutalmazták töretlen figyelemmel.

- Kendra? - szólítottam meg a vörös teremtést, hátha végre sikerül mértéktelenül felhívnom magamra elkalandozó tekintetét.

- Tessék? - feje ingatásával iparkodott búcsút inteni a koponyájában lesátorozó képzeteknek.

- Azt kérdeztem, vannak-e rosszulléteid. - kuncogtam fel zavarodottsága láttán.

- Oh, ne haragudj, csak nem szeretném elrontani a hajad, mint a tavalyi évben. - elevenítette fel a röpke emléket. - Nagyon belemélyültem. - tette hozzá, momentán már hozzánk hasonlóan engedve mosolyt ajkaira.

- Azt vettem észre. - a helyiség falai között mély nevetésem biztosított alapzajt.

- Egyébként, kérdésedre válaszolva... - fojtotta magába a szavakat a drámai szünet megteremtése végett. - Minden hajnalban viszont látom a vacsorámat, amennyiben erre voltál kíváncsi. - nevetett fel mondata végén, míg egyik levágott hajtincsemet hagyta a padlózatra zuhanni.

- Igazán örülök annak, hogy tudsz enni, ez fontos. - kezdtem diplomatikusan, mielőtt játékos hangnem mellett tettem volna le voksomat. - Bár tudom, én a mai vacsora lehetőségét el is vetem a hallottak után, vagyis, inkább minden étkezését. - szavaimmal a lányt hatalmas derűre ösztökéltem, melynek által feltételezhetően az egész épület harsány nevetésétől zengett.