Fiatal (Befejezett)

43. fejezet

A nappali világos falai között olyasfajta zaj terjengett, melynek pontos forrását képtelen voltam meghatározni. A helyiség nyitott ablakán át minden, a kövesúton elhaladó jármű búgása beszűrődött, ami mellé szüleim csendes cseverészése is társul szegődött. Ugyan szavaiknak könnyűszerrel tanúja lehettem a velük egy légtérben való tartózkodásom révén, füleim mégis kizárták beszélgetésük minden kicsiny morzsáját.

Édesanyám a fotelban helyezte kényelembe magát, egyik lábát egészen mellkasáig húzva. Szőkés fürtjei hanyagul omlottak idősödő arcába, azonban ő cseppet sem zavartatta magát haja okozta meggyengült látása miatt. Vele ellentétben apu a heverő karfáján ücsörgött, egyik kezét a bútordarab háttámlájára fektetve. Elfoglaltság gyanánt ama cérnaszálat tekergette csontos ujjai köré, amit a szövet kitaszított magából. Nekem háttal időző mivolta okául nem adódott alkalmam megszemlélni borostás arcát, azonban mély, illetőleg ingerült hangja a vonásain átsuhanó dühöt támasztotta alá.

Hátam a kanapé meglepő kényelmét élvezhette, amióta csak leheveredtem az ízléses díványra, mely a nappali közepén ékeskedett. Annak szabad karfája fejem számára párna gyanánt szolgált, bár olyas komfortot képtelen volt nyújtani, amire a leginkább vágytam. Nyakam alig érezhető, mégis jelentős zsibbadása miatt gyakran forgolódtam, ezáltal esetenként lerúgva magamról a testemet melegítő párducmintás paplant. A vékony anyag csupán csípőmig fedte el alakomat a világ árgus szemei elől, így meztelen karjaimon libabőr futott végig az ablakon betörő lágy fuvallatoknak hála. Bőröm kellően felhevült ahhoz, hogy úgy határozzak, pólómat aránylag feltűrjem felsőtestemen, közszemléletre téve hófehér hasamat, ami a közelgő nyár ellenére még nem ízlelhette meg a nap mámorító sugarait.

Szemhéjaimra a fáradtság nehezedett, miként zöldes barna íriszeim mágnesként tapadtak telefonom képernyőjére. A kellemetlen fényt kibocsájtó kijelző Alice-szel lefojtatott beszélgetésünket tette láthatóvá számomra, amily mondatok ugyan több hete elolvasásra kerültek, én mégis újra végigfutottam rajtuk tekintetemmel. Az emlékek fájdalmasan hozakodtak elő elmémben, ahogy lelki szemeim előtt ismét felidéződött a barátnőm arcán megülő csalódás, s bánat. Akárhány alkalommal is iparkodtam eltávolítani a kettőnk közé beköltöző űrt, célomat bukás jellemezte. Szóba sem állt velem Lacey meggondolatlan fecsegése óta.

"Holnap várlak a suli előtt. :)"

Az üzenetet jobban szemügyre véve rá kellett döbbenjek, kereken három hete került elküldésre a fekete hajkoronával megáldott lány irányából, s azóta még csak rá sem pillantott ezt követő sajnálkozó soraimra. A bocsánatomat kifejező szavak aznap íródtak, mikor a felhők a fejünk fölé gyűltek, ám azóta sem leltek rá a lány érdeklődésére. Ajkaim közül szaggatott sóhaj tört utat magának a külvilágra, mielőtt ujjaimmal billentyűzetem felett kezdtem volna szorgoskodni egy újabb üzenet levetése céljából. Fejemben sorra születtek meg különféle gondolatok, noha hatalmas részüket rögvest el is vetettem a nyelvemen megülő szavak tüzetes kiértékelése során.

A végeláthatatlan percek leforgása alatt csupán három szóhoz tartogattam erőt magamban, tudván, bármit is küldtem volna el Alice-nek, a legapróbb válaszra sem szándékozta volna méltatni egykori legjobb barátnőjét. Az eme momentumig begépelt sort kitörölve kezdtem újabb betűk megformálásába, ám, mielőtt a levél végleges elküldésére kerítettem volna sort, jó néhányszor átnyálaztam a belőlem kikívánkozó gondolatokat.

"Alice... tudom, a hátad közepére sem kívánsz most engem, de kérlek, beszéljük meg a dolgokat! Félreértetted a helyzetet, teljes mértékben. Valóban igaz, nem avattalak be a Harry-vel kialakult kapcsolatomról, viszont Lacey-nek annyit sem mondtam rólunk, mint neked. Kérlek, válaszolj! Te vagy a legjobb barátnőm, és szükségem van rád. - D"