Fiatal (Befejezett)

17. fejezet

Az angyal kocsijának tágas bel terét a rádió biztosította halk zaj töltötte be, habár a kettőnk között lappangó némaság ellenére képtelenségnek éreztem a jelenleg hallható zeneszám beazonosítását. A jármű gyorsan haladt a főúton, azonban kivételes alkalommal nem otthonom felé vezetett minket. Mára terveztünk be Harry-vel egy közös sétát az utolsó órámról való kicsengetést követően, csakhogy egy néma nesszel sem utalt arra, pontosan hová is tervezte eme programot.

Az anyósülés felőli ablak mellett elsuhanó épületek hadát kémleltem barna szemeimmel, iparkodva elterelni figyelmemet a gyomrom tájékán tapasztalható idegről. Kezeim az ölemben megpihenve kulcsolódtak össze, mialatt hüvelykujjaimmal malmozni kezdtem. Fejemet az ülésem támlájának döntöttem, egész arcommal elfordulva a vezetőülésben időző férfitól. Alkalomadtán megéreztem magamon égető tekintetének súlyát, miként lyukat égetett bőrömre puszta pillantásával is. Orcáim fehérsége azon nyomban eltűnni látszott, mikor ama sápadtságot élénkvörös pír váltotta fel.

Egy nagy nyelésre kényszerültem, mihelyst a tőlünk néhány méterre álló közlekedési lámpa hirtelen váltott sárgáról pirosra. Az autó sebessége egyre csak lassult és lassult, míg végleg meg nem állt a zebra előtt, ekkor az átkelni kívánkozó gyalogosok és kerékpározók megindultak a túloldalra. A rádió tovább ontotta magából a manapság slágernek titulált dalokat, ámbár Harry és én egy hangot sem intéztünk a másik felé.

A minket körbevevő tömör feszültséget szinte egy kezemmel meg tudtam volna ragadni, hogy a táskám mélyére süllyesszem azt. Agytekervényeim szaporán dolgoztak, kétségbeesetten keresve az elmémben rejlő szavakat, hátha sikeresen meg tudok alkotni egy normálisnak nevezhető mondatot, megtörve ezzel a kínos csendet. Rendszerint nyugodtság hatalmasodott el felettem, amennyiben Harry közelében tudhattam magam, de most tanácstalan voltam. Momentán is úgy véltem, hibát követtem el akkor, mikor úgy döntöttem, eljövök sétálni az angyallal.

Tegnapi erőszakos megnyilvánulása, melynek akaratomon kívül is a szemtanúja voltam, megrémített, ennek tetejében erőteljes gyanút ébresztett bennem. Az a gyengéd, vicces, egyben titokzatos fiatal férfi, akit Harry Styles személyében volt szerencsém megismerni, nem is az a fiú lett volna? Álcaként mutatta volna azon egyéniségét, amivel az első pillanattól kezdve megfosztott a talpaim alatt lévő biztos talajtól?

Egy futó századmásodperc erejéig megkíséreltem az irányába való pillantást, azonban eltekinteni már nem volt időm, ugyanis összefonta tekintetünket. Az ajkain játszó édes mosolynak hála mély gödröcskéi megmutatkoztak a csúf világnak, teljes egészében megszépítve azt. A szemei sarkában húzódó aprócska ráncok az én ajkaimat is felfelé görbítették.

- Hová megyünk "sétálni"? - mutattam idézőjelet ujjaimmal, melyen cselekedetem belőle egy mély kuncogást csalt elő.

- Jogos a kérdés, hiszen az autóban ülést cseppet sem nevezném gyaloglásnak, de ahhoz túl kevés időnk van, hogy egy óra alatt elsétáljunk oda. - magyarázta burkoltan.

- Az "oda" szó mit jelent nálad? - érdeklődtem tovább.

- A kedvenc helyemre szeretnélek elvinni. A park egy olyan részébe, amit szinte senki sem látogat meg, mert az oda vezető út elég macerás. - informált.

Az autó hirtelen indult el, mikor a lámba zöldre váltott. A motor felbúgásával egy időben csörrent meg az angyal telefonja, aminek csengőhangja elnyomta a rádióból származó zajt. Szemeim összetalálkoztak a műszerfalon pihenő készülékkel, melynek kijelzőjén az "Anyu" szó villant fel újra, s újra. Harry oly sietősen nyúlt el mobiltelefonjáért, hogy az majdnem a kettőnk ülése között landolt. Egy megkönnyebbült sóhajt eresztve nyomott a hívás gombra, ezt követően a telefont a füléhez emelte.