Fiatal (Befejezett)

13. fejezet

Már hosszú percek óta ácsorogtam a lépcső alján, iparkodva minél hamarabb rászánni magam az indulásra, megcélozva szüleim hálószobáját. Ujjaim a korlátot szorították, ezért ökleim elfehéredtek. Minden erőmmel arra igyekeztem ösztönözni megmerevedett lábaimat, hogy fellépjenek az első lépcsőfokra, habár azok mélyen a földbe gyökereztek. Képtelenségnek éreztem, hogy ma ellépjek innen bármilyen irányba is. Ennek oka talán az volt, miszerint tudtam, mit készültem véghezvinni.

Sosem hazudtam a szüleimnek. Ugyan egy-két füllentés becsúszott kisebb koromban, ha egy rosszabb jegy felől törekedtem puhatolózni, de távollétem pontos indokával minden alkalommal teljesen tisztában voltak. A tegnap éjszaka folyamán megalkottam fejemben a legmegfelelőbbnek vélt ürügyet, habár nem volt elég lelki erőm ahhoz, hogy szüleim elé álljak és közöljem velük kívánságomat. Gyáva lettem volna, amiért féltem meglépni ezt? Nagy valószínűséggel igen, bár tudtam, engem jó embernek nevelt az édesanyám és az édesapám, ezáltal meglehetősen ódzkodtam a legkisebb hazugságtól is, ami az én számon szökhetett ki.

Egy szőke fürtöm csintalanul zavarta meg látásomat, így eltűrtem azt bal fülem mögé, melyben két fülbevaló ékeskedett. A lelkemben letelepedő idegességnek hála gyomrom a lehető legparányibb méretet öltötte, torkom összeszorult. A korláton megállapodott kezeim remegtek, akár egy hűtőszekrényből előhalászott kocsonya. A testem eme visszajelzései mellett szívem hatalmas erőbedobással igyekezett kiszabadulni testem börtönéből, ezzel légzésemet is nehézkessé téve. Vajon a reakciók, amiket a lépcsőnél álldogálva produkáltam, normálisnak voltak titulálhatók? Ezen kérdés cseppet sem volt életbevágó, mégis érdekelt, ki milyen választ adott volna rá.

Az emelet felől nesztelen léptek keltették fel elkalandozó figyelmemet, ezáltal fejemet a hang irányába kaptam. Nem tapasztaltam semmiféle mozgolódás nyomát, azonban a nesz egyre csak erősödni látszott a személy lassacskán történő közeledtével. Éreztem, miszerint eljött az én időm. Akármekkora félelem hatalmasodott el fejem felett, muszáj volt lépnem, amennyiben nem szerettem volna lemondani a Harry-vel való délutáni programomat.

Ahogy ezen gondolat ismételten befurakodott elmémbe minden más képzetet kitaszítva fejemből, még inkább ledermedtem. Olyasfajta sejtés csapott arcon, mintha életem végéig ezen helyen kívánkoztam volna vesztegelni, ahelyett, hogy kihasználtam volna ifjúságom éveit. Eddigi életem során sosem élhettem át egy valódi buli varázsát, ahol a zene szinte dobhártyaszaggató hangerőn dörömbölt. Nem tapasztaltam még ahhoz hasonló érzést, mikor attól kellett tartanom, nehogy alkohollal áztassa el ruhámat egy hozzám hasonló fiatal, mialatt részegsége dacár igyekezett megtartani egyensúlyát. Tudtam, ma nem efféle időtöltés várt rám az angyallal, viszont semmi kedvem nem volt tovább várakozni.

- Anyu, fent vagy? - kiabáltam fel, igyekezve minél természetesebbnek hangzani.

- A ruhákat hajtogatom a szobánkban. - szólt le kedves hangján.

Egy mélyről felszabaduló szaggatott sóhaj megeresztése közben tettem tenyeremet mellkasom azon oldalára, ahol szívem őrült módjára zakatolt. Szemeimet kénytelen voltam lehunyni lelkem megnyugtatása érdekében, holott cselekedetemmel semmi drasztikus változást nem sikerült elérnem. Bal lábam végeláthatatlan percek után fellépett az első lépcsőfokra, melyet követett a második, majd a harmadik. Ujjaim végig a fakorlátot súrolták, míg az emeltre tartottam ráérős léptekkel. Szerettem volna gyorsítani jelenlegi tempómon, ellenben csak a lassabb lépések megtételére lettem volna képes.

Mihelyst az utolsó lépcsőfok is eltűnt lábam alól, megeredtem szüleim hálószobájának irányába. Az imént említett helyiség ajtaja be volt hajtva, de a nyílászáró és annak félfája között lévő kicsiny résen kiszűrődött édesanyám és Broderick beszélgetésének zaja. Lassú léptekkel közelítettem meg a szobát, később óvatosan betoltam annak ajtaját, felfedve magam előtt családom egy részét.