Fiatal (Befejezett)

39. fejezet

*Daenerys szemszöge*

Öcsém, Broderick jelenléte szobámban aránylag elvonta figyelmemet az angyalról, kinek személyét már régen nem vehettem szemügyre. Reszelős hangja lágyságának hiányát kezdték kínok között tolerálni füleim, azonban ez ellen tenni nehéz volt bármit is, míg szabadidejének nélkülözésében mellőzte a telefonhívásaimra adott válaszok küldését. Naponta pusztán néhány mondatra méltattuk egymást rövid üzeneteink formájában, én mégis a nullával tettem volna egyenrangúvá a "Hogy vagy?", illetve "Hiányzol." kifejezéseket, amíg nem simíthattam meg bársonyos bőrét. Amióta édesapám autójában közelítettem meg, ezenkívül hagytam el az iskola épületét, a lehető legparányibb kedvemet sem leltem bejárni az órákra. Ezen kényszeren az Alice-szel napjainkban is fennálló szótlanságunk egyre erősített, miként napról-napra csak hatalmasabb űr tolakodott közénk.

Egyetlen pillantással sem kívánta megajándékozni hajdani barátnőjét, kinek üres helyét más személlyel iparkodott betölteni. Iris kezdeti megjelenése olyasfajta éket vert közénk, melynek kifeszegetéséről szóló tervem a lehetetlennel nézett farkasszemet. Akármily módon is szerettem volna hibáztatni őt mellőlem való elpártolása okául, nem kaptam rá jogosultságot, hiszen jómagam Lacey kegyeit kerestem kárpótlásul.

Ugyan osztálytársnőm kiélvezhette azon győzelmének édes ízét, ami Alice, illetőleg a szerény személyem közt fellelhető kapocs eltiprásáról szólt, mégsem ő volt az oka az utóbbi történéseknek. Élveztem társaságát, ellenben mégis gyermekkori barátnőmhöz húzott vissza szívem. Amióta Harry távollététől szenvedtem, törekedtem nem csak a barátommal kialakított párkapcsolatomon mélyíteni, de volt legjobb barátnőmet is magam mellett szándékoztam tartani, akármi is volt az ára felhős viszonyunk helyreállításának. 

Íriszeim rendszerint a polcon díszelgő keretbe tett képre szegeződtek, amin Harry félmeztelen alakja volt látható. Akármennyire is feszegette apu idegeit a fotó kiléte, nem kívántam eltávolítani azt trófeáim nyújtotta becses helyéről. Örömmel telve, ám némileg fájdalmasan mértem fel tetoválások borította bőrét, melyen feladatot ez idáig számtalanszor hajtottam végre, mióta birtokomban tudhattam barátom ajándékát.

- Daenerys, ideadnád a kék kockát? - Broderick kedves hangja szinte kiugrasztott bőrömből ábrándozásom során, ezáltal élesen beszívva a levegőt kaptam irányába fejemet.

- Tessék? Mit mondtál? - illetődtem meg.

- A kék kockát. - mutatott hátam mögé.

- Oh, hát p-persze. - heves bólogatás kíséretében vettem kezembe az említett játékot, később ujjai közé adtam.

Amint magáénak tudhatta az elemet, bele is építette azt hatalmas alkotásába, amily készülő épület pontos mivoltát ennyi alapból még képtelen voltam meghatározni. Nyolcadik esztendejét éppen betöltve öcsém meglepő tehetséggel rendelkezett fantáziájának használata terén. Építészi pályán képzelve el jövőjét felettébb kimagasló érdeklődést mutatott fiatal éveiben kőművesként foglalatoskodó nagypapánk irányába, akit nem félt kérdések sorozatával elhalmozni, mikor vele való találkozásra kerítettünk sort. Apu különösképp díjazta jövőbeni elképzelését, tudván, az ilyesfajta szakma szép pénzösszeget hozhatott családjának, amennyiben elismert építész válik belőle.

Egy újabb elemet fogva kezébe morfondírozott el azon, hol is bújt meg a tárgy számára fenntartott legalkalmasabb hely. Én eközben hálószobám padlószőnyegén ücsörögve fürkésztem testvéremet, miként minden figyelmét a kockákból álló toronynak szentelte. Lábaimat törökülésbe húztam, majd tenyereimet megpihentettem rövidnadrágom révén fedetlen lábszáraimon. Akármennyire is igyekeztem elterelni figyelmemet barátomról, nehéz fába vágtam fejszémet, ugyanis pusztán Ő lebegett lelki szemeim előtt, megcsillantva ellenállhatatlan mosolyát.