Fiatal (Befejezett)

76. fejezet

Egy hulla fehérré sápadt alak, kinek szemhéjai elrejtették előlem az egykor élettel megtelt íriszek felejthetetlen smaragd árnyalatát. Vonásai oly kisimultnak ígérkeztek, mintha vasalóval szántottak volna át enyhe borosta fedte ábrázatán, hébe-hóba a hajdan mosolya okán szemeinek sarkában keletkező boldog ráncokon is áthaladva. Az orcáit ékesítő természetes pír momentán mindössze emlékeimnek sokasága között hánykolódva elevenedett fel lelki szemeimnek mozivásznán, bár újra... talán már sohasem vehettem górcső alá bőrének művészien pirosas tónusát.

Lecsukódott pillái hosszú túrára vállalkozva cirógatták orcáinak felsőbb szakaszát, lenge árnyékot vetve a bársonyos bőrfelületre. Párnácskái lélegzetelállító lágysággal pihentek meg egymáson, noha egyetlen, talán szemmel szinte nem is érzékelhető rést véltem felfedezni a csókokkal behinteni kívánt rubinok között. Amennyiben bárki is felhatalmazta volna személyemet eme becsmérlés megtételére, minden bizonnyal örömest ízleltem volna meg a hívogatóan telt ajkakat, azonban meg sem próbáltam elterelni szerelmemet álmainak utolsó útjáról, mely megnyugvással szolgálhatott neki ily sok küzdelem megvívása után. 

Sóvárogva legeltettem végig zöldes ékköveimet a kórházi ruhába bújtatott férfialakon, amily textília piszkos kék színe sem bizonyult elég kimagaslónak ahhoz, hogy az angyal szépségére vetülő figyelmemet egy külön irányba csalogassa. Ujjaim kínzó órákként lepergő percek óta ragaszkodtak szerelmem kezéhez, melyen gesztusból fakadóan bőrének jéghideg mivolta hűvös borzongást keltett gerincem vonulatán. Ugyan iparkodtam minden figyelmemmel vőlegényemet kitüntetni, mielőtt kivitték volna őt a kórterem lehangolt falai közül, noha az íriszeim elé zúduló könnyek gyakran pusztán kivehetetlen foltokban jelenítették meg előttem kivételes korvonalait. Szemhéjaim röpke századmásodpercekre ismertettek meg engem a vaksötétség fogalmával, mielőtt ismét Harry-n időzött volna el tekintetem.

A lelkemben dúló kétségbeesés, illetőleg fájdalom egyvelege a lehető legparányibb szilánkokra morzsolta szívem megsebzett darabkáit, valamint orcáimon is töretlenül csordogáló, keserves cseppeket nevelgetett. Kocsonyához hasonló remegést produkáló ajkaim finoman ízlelgették meg az angyal kézfejére mintázott kereszttetoválást, nedves csókok millióival szórva be a rideg területet. Pilláimon mázsás súlynak tekinthető könnyek sátoroztak le, ezáltal szemhéjaim nyitva tartásának feladata kellő kihívással állt elő személyem számára.

Amiért a környezetem felmérését tekintve kizárólag hallásomra hagyatkozhattam, nyomban megütötte dobhártyáimat saját zokogásomnak szenvedő moraja. A kiszáradt torkomon át felszakadó hasogató nyöszörgések alátámasztották sejtésemet, miszerint egy holt emberbe is életet leheltem volna harsány szenvedésemmel. E röpke gondolat okán szemeimet csupán két keskeny vonallá préselve búcsúztam el újabb patakoktól, amik orcámon végigvonulva érkeztek meg szerelmem bőrére, felszántva kézfejének környékét. Akármily hangosan is itattam az egereket, Őt képtelen voltam ébredésre bírni, s ennek tudata megfosztotta személyemet az élet iránti szeretettől.

Nyelvemen kifejezések száza ücsörgött a szabadság édes ízének megkóstolásában reménykedve, ámde a bennem dúló félelem meggátolta a legnesztelenebb szó megalkotását is. A koponyámban képződő negatív képsorok okán nem zártam volna ki az eshetőségek halmazából ama tényt, miszerint vőlegényem tudatlan állapota révén a világ egyetlen mozzanatának sem lehetett tanúja, beleértve irányába címezendő mondataimat is. A tüdőmben megrekedt oxigéntől egy szaggatott sóhaj keretében váltam meg, mily idő közepette orrom hegyével megszeretgettem a félisten hüvelykujjának hibátlan vonalát.

- Kicsim... - a torkomban megnövekedő gombóc feszítése némi szótlanság megejtésére kényszerített. - Édes Szerelmem... - a szempilláimról lepottyanó sós könny forrósága alsó ajkam felületén szántott végig, mielőtt nyelvemmel elnyeltem volna az aprócska cseppet. - Talán most semmit sem hallasz a k-külvilágból, mégis érzem, muszáj elmondanom m-mindazt, ami szinte felfal engem belülről. - ujjaimmal törődően szorítottam meg sajátjait, ám az élet színe továbbra sem tért vissza a hosszú tagokba. - Mikor K-kendra a te nevedben hívott, fel sem szerettem volna figyelni rá a bennem tomboló dühtől. Utálni akartalak, mindennél jobban, amiért olyan alaptalan kérdéssel fordultál hozzám, ezzel m-megalázva. - hangom remegése okán ajkaimat összezárva képeztem gátat a kikívánkozó mondatok előtt.