Fiatal (Befejezett)

73. fejezet

*Daenerys szemszöge*

Éjszakai sötétség borult rá London utcáira, még a lámpák sem nyújtottak fényt a városnak ezen kihalt szakaszán. A szél hevesen süvített az épületek között, mit sem törődve a májusi hónap első napjainak nyári sugallatával. Ama egyetlen fürt, ami laza kontyom fogságát megelégelve vágyott a szabadság édes ízére, orcámba settenkedett a személyemnek ütköző hűs fuvallatokból eredően. Nadrág által fedetlen combjaimon fázó borzongás suhant végig, ugyanis sietős menekülésem nem tette lehetővé bárminemű alsó ruhadarab magamra öltését. Egy-két éjszakai klub nyílászáróinak üvegén túlról kiszűrődött némi világosság, ami épp elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy lássam Őt, amint - részemről halálosnak vélt - ugrást kísérelt meg a sötét égbe magasló lakás ablakán keresztül. Erőtlenül zuhanó teste hirtelen tűnt el a ház falának tövében húzódó bokrok mögött, hatalmas robajjal törve le a növény fás ágait. A váratlanul a csendességbe osonó neszt fájdalomtól terhes nyögése törte meg, holott eme hang után semmit sem hallottam tovább.

A fülemnek ütköző zaj tanújaként szívem egymást követő ütemek mellőzése mellett tette le voksát, valamint tüdőm a legcsekélyebb mértékű oxigént is kitaszította magából. Tenyerem kocsonyához hasonló remegést produkált, miként rendszertelen ütemben emelkedő, s süllyedő mellkasomra vándorolt. Mezítelen talpaim kedvetlenül állták a hideg aszfalt nyújtotta szenvedést, melynek által tanúja lehettem, ahogy a hűvös impulzusok bokámtól egyenesen alsóbb tájaimig terjedtek.

Lábaim csaknem fél perce eresztettek mély gyökereket a kövesút szélét borító betonba, mily idő során szerelmem felbukkanásáért esedeztem mindenféle hang hallatását megtagadva. Akárhány másodpercet is vett igénybe néma várakozásom, a barna fürtök csodás mivoltával nem találkozhattak össze zöldes íriszeim. Fejemben kizárólag egyetlen gondolat vert sátrat, ám az említett képzet kiűzése köré épülő tervem megvalósítása a lehetetlen feladatok táborát erősítette. Bizonyára komoly baja esett.

Az idegesség tüskék százaként szúródott hevesen kalapáló szívembe, ennek tetejében szemeim elé hatalmas könnyek borultak, akadályozva ékköveim gondtalan látását. Orcáimat tüstént a sós cseppek korbácsolták, a bőrömbe égethető mély lyukakról gondoskodva. Intenzíven remegő alsó ajkamat képtelen voltam fogaim börtönébe toloncolni, azonban a torkomban keletkező, már csaknem elviselhetetlen magaslatokba hágó gombócot akarva sem bírtam kihessegetni az összeszűkült folyosóról.

- Szerelmem? - hangom erőtlenül csendült fel a környék csendességében.

Megtört szavam nem lelt viszonzásra barátom mély hangja által, melyen jelenség a mellkasomban dobogó szervet aprócska szilánkok millióira zúzta. Kihűlt lábaim vonakodva ugyan, de megindultak a rezzenéstelen növény irányába, csakhogy a lelkemen ülő sokk révén mozdulatsoromat darabosnak lehetett nevezni. Remegő kezem szüntelen menedékre lelt szívem oldalán, aminek köszönhetően ritmusos dallamoknak lehettem önkénytelen tanúja. Mikor talpaim a kicsiny füves területet érték, pusztán néhány lépés választott el engem ama bokortól, aminek tövében feltételezhetően megsebzett barátom hevert.

Az utolsó, általam bezárt métert kísérve a lehető legóvatosabban tekintettem a letöredezett ágú növény mögé, amily cselekedet fejében harsány sikoly szakadt fel torkomból az utcában élő kutyák szóra bírása érdekében. Az angyal - mintha ismét kisgyermekkora éveit élhette volna újra - ugrott elő rejtekhelyéről orcáin egy ezer wattos mosollyal, ezzel leterhelt szívemet a szabadulás vágyára sarkallva. A dobogó szerv rögvest hallgatott a férfi szándékára, így bordáimnak ütközött erőteljesen. Harry testi épségének tényét teljes mértékben kizártam tudatomból a személyemet hatalma alá kényszerítő rémületből fakadóan.