Fiatal (Befejezett)

16. fejezet

*Daenerys szemszöge*

Fekete csizmáim épp megízlelhették az enyhén süvítő szelet, miként kiléptem az iskola épületének ajtaján, valaki mégis igyekezett visszatartani, mikor kezét a vállamra helyezte. Ujjai megszorították az előbb említett területet, ennek hatására lábaim még az ajtóban mély gyökeret eresztettek. Fejemet azonmód a személy felé fordítottam, ekkor Trevor felfelé görbülő ajkai szúrtak szemet nekem. Széles mosolya során fehér fogsora megmutatkozott a világnak, szája szélét aranyos gödröcskék keretezték. Zöld íriszei töretlenül arcomat méregették, mialatt szótlanul álltunk egymás mellett. A tekintetében csillogó érzelmet képtelen voltam meghatározni, habár a kíváncsiság erősen fúrta oldalamat.

- Bocsi, kiengedtek? - szólalt fel egy nálunk fiatalabb lány, közvetlenül mögöttünk vesztegelve.

- Oh, persze! - rögvest eltávolodtunk egymástól a fiúval, ezáltal mérföldnyi távolság férkőzött be közénk.

Mihelyst a hatalmas nyílászáró általunk szabaddá vált, a diákokból álló tömeg hezitálás nélkül tört utat magának, hogy minél hamarabb megszabadulhassanak erről a helyről. Azon idő alatt, míg osztálytársamra várakoztam, megéreztem hátamon valaki tekintetét, ahogy szinte lyukat égetett bőrömbe. Váratlanul tekintettem el vállam felett a parkoló irányába, ezt követően megpillantottam az angyalt.

A már jól megszokott pozícióját vette fel, ezáltal hátával a hatalmas autónak támaszkodott. Kezeit elrejtette fekete-fehér alapon csíkozott szövetkabátjának zsebeiben. Az anyag egészen a térdéig eltakarta testét, azonban vékony lábai megmutatkoztak számomra. Combjain sötét csőfarmere feszült. Ezen remek összeállításhoz egy arany színű csizmát párosított, mely rögvest magára vonzotta barna szemeimet. Növekedésben lévő fürtjeit ismételten egy fehér napszemüveggel iparkodott kordában tartani, viszont azok hagyták, hogy a lenge szél játékot űzzön velük.

Még ilyen távolságból is tisztán láttam vágytól égő smaragd íriszeit, és az arcát uraló csintalan mosolyát. Orcái némiképp kipirultak a tél végi hidegben, habár mély gödröcskéi ennek dacára is előmerészkedtek, kiülve ajkainak szélére. Kezeit kihúzta kabátjának zsebéből, hogy karjait könnyűszerrel összefonhassa mellkasa előtt. Nyelvét kidugta telt ajkai közül, csábítóan nedvesítve be azon területet. Cselekedete láttán tüdőm fogságban tartotta az imént beszívott oxigént, szívem, miként iparkodott feldolgozni a történteket, elfelejtkezett egy igen fontos ütemről, ezzel egy másodperc erejéig megpihenve bordáim között.

- Daenerys? - Trevor mély hangja zökkentett vissza a jelenbe, ezzel párhuzamosan eresztettem ki a tüdőmben tartogatott levegőt.

- Igen? - némiképp megcsóváltam fejemet, arcommal a fiú felé tekintve.

- Tudnánk beszélni kettesben? - kérdése megalkotása során hátrapillantott válla felett, utalva az épületből kiözönlő tömegre.

- Hát... - egy futó pillanat erejéig visszanéztem az autójánál várakozó férfira, de tekintetem hamar osztálytársam felé terelődött. - Miről lenne szó? - hangom szendén csengett.

Barátom megragadta csuklómat, és lehúzott az iskola ajtajához vezető néhány foknyi lépcsőn. Szapora lépteinek követése részemről nehéz feladatnak bizonyult, ezért a szó szoros értelmében loholtam utána. Végig attól tartottam, miszerint arcom fájdalmasan fog összetalálkozni a kikövezett úttal esésemet követően. Szívem eszeveszett tempót diktálva készült kitörni mellkasomból. Trevor fölém tornyosuló alakjából eredőn kizárólag hátát tudtam szemlélni sebes lépteink során. Mikor váratlanul megtorpant a parkolótól alig pár lépésre, irányomba fordult egész testével.