Fiatal (Befejezett)

77. fejezet

A kórteremben otthonra lelő csendességbe szerelmem édes nevetése tolakodott be azon mondatok hallatán, melyek rubinjaim közül származtak. Érdes hangom gyakran fojtotta torkába boldogságának melódiáit, ám, amint szavaim befejezésére kerítettem sort, ismét megcirógatta fülemet önfeledt kuncogásával. A zöldes íriszek sarkaiban megjelenő mély ráncok elbűvölő külsővel ruházták fel a festői múzsát, amennyiben nem az ajkait keretező gödröcskék vállalták magukra e szerepet. Ujjai érzéki utat tettek szőke fürtjeinek erdejében, miként a szálakat elrendezve seperte hátra azokat, azonban szabad keze továbbra sem kívánt búcsút inteni sajátomnak.

Tenyerem melegében részesülő végtagja hébe-hóba olyasfajta mozgolódást végzett fogásomban, mintha menyasszonyom épp az éjszakai órák csendességében szándékozott volna nyugovóra térni ágyunknak matracán. Az említett testrészt egészen arcomig vonva hintettem forró csókom százát bársonyosság jellemezte bőrére, valamint orrom hegyével cirógattam meg ökleinek hegységszerű vonulatát. Az ágyam szélén ücsörgő teremtés átvetette lábait combjaim felett, míg térdét csaknem derékszögbe húzta fel tökéletes mellkasáig. Szabad tenyeremmel alsó lábszárának megszeretgetése mellett tettem le voksomat, melyből adódóan feljebb tűrtem nadrágjának anyagát vádlija környékén a selymes felület mámorában való elmerengés kedvéért.

Válla finom mozgást produkált élettel megfűszerezett nevetése folyamán, illetőleg orrát felhúzva kerített hangsúlyt a szóban forgó területet ékesítő ezüstös karikára. Pillái gyakorta becézgették orcájának felsőbb szakaszát, akárhány alkalommal is kísérelte meg lehunyni szemhéjait.

- Jaj, azt el is felejtettem említeni, mikor Don kihúzta olaszból a hatos tételt. - szavaim megalkotása közben mindvégig a lány lábszárát kényeztettem aprócska szíveket megformáló ujjbegyeimmel. - Egy gyári-, illetve egy irodai dolgozóról kapott képeket, a kettőt összehasonlítva kellett jellemeznie a munkahelyeket, és azoknak fajtáit. - csodálatos ékkövei arcomon megállapodva követték végig érdeklődve reszelős hangom aprócska rezgéseit. - Annyira félt, hogy a kis-, és nagycsalád körülírásával kápráztatta el a vizsgáztatót, mit sem törődve az előírt feladattal. - nevetésem a Múzsa dalával keveredve zajosította be a mindössze kettőnk társaságától megtelt helyiséget.

- Szent ég. Nagyon elrontotta. - tökéletes tenyerei néhány taps erejéig egymásnak ütköztek.

- Még jóindulatból sem tudtak kettest adni neki, ezért jövő évben ismét viszont látták őt az érettségin. - meséltem tinédzserkori emlékeimet.

- Egy örök életen át átkoznám magam. - vörös rubinjain levakarhatatlan vigyor csücsült.

- Még mielőtt elfelejteném... - mutatóujjam az égig emelkedve kért némi türelmet a mesés teremtéstől. - Dorothy a földrajz szóbeli vizsgája közben vált a csuklás áldozatává. Töretlenül vissza próbálta tartani a lélegzetét, azonban csak nem akart elmúlni neki. - szavaimat követően a lány nevetése harsányabb magaslatokba hágva szökött a felhők mögé.

- Szegény! - két tenyerét ismét taps gyanánt ismertette meg egymással. - Elsüllyedtem volna szégyenemben, pedig nem is tehetett a dologról. - állította, mintha a néhány évvel ezelőtti napok eseményeit élte volna meg osztálytársaim bőrébe bújva.

- Szerelmem! - megszólításom okán a lehető legközelebb osont hozzám, eztán csókjának meleg aromáját tapasztalhattam a homlokom, valamint hajam találkozásának ösvényén.

- Tessék? - szabad tenyere aránylag borostás arcomon állapodott meg bőröm megcirógatása érdekében.

- Ugyan az első találkozásunkkor negatív előkép született meg a fejemben a szőke hajad láttán, de tudnod kell, okosabb vagy az átlagnál. A harmincéveseknél is kimagaslóbb intelligenciával rendelkezel. Az előtted álló vizsgákon lábujjhegyen is át fogsz tudni haladni. - biztatásom nyomán megérezhettem ajkainak hálás mosolyra való húzódását bőröm felületén.