Tóparton léptek komótosságával,
tücskök s békák zenéjére járva,
fakadok lelkiekben egyre s másra,
vidáman s szomorúan dalolászva,
lustán tüzes ropva lopott táncra,
s közben borult ég tisztaságában,
csillagok ezernyi fakó arcában,
tűnődőm vajon mi végre teszem,
mit talán csak lázálomnak hiszek,
egyszer s másszor volt enyém,
mégis annyiszor szökött,
lelkem nem bírja már keresést,
oly szilaj szív más után szalad,
önmaga azon egy sok közül,
kihez hűséges mégsem marad.
