Túl zavaros már az óceán,
hullám jön a másik után,
de egyik sem hozza magával,
aki elmondhatná talán,
miért kezdtem bele egyáltalán.
Ez a bábeli zűrzavar,
egyre csak port és avart kavar,
azt hittem megoldás, ha elhiszem,
a csendet ürességgel meghintem,
nem fog utolérni: megszakad a szívem.
De mégis megtörtént a baj,
amit egyikünk sem akart,
eltűnt, ami felé csónakunk haladt,
hiába meredek nyoma sem maradt,
ez az amely igazán felkavar.
Ami oltaná lelkem szomját,
szívben fordítaná a lakat kulcsát,
ha engednéd újraépíteni a romokat,
pilléreket és a gerendákat,
hiszen közös partunk te magad vagy.
