Csak szólj és megyek a baltáért,
ha kell még fájdalom vállalom,
ilyen az élet merő ártalom,
végül a csataárkot is eláshatom,
de csak ha te is benne fekszel,
mosolyogva, összezárt kezekkel,
mert tudom tudod és megérted,
nincsen vissza tánc ezt te kérted,
előbújt szög a zsákból végre,
nem nyugszik míg el nem ér téged,
vörösbe bújik a nap, csillagos az éj,
ében végtelen nekem vajon mit ígér,
az lesz a vége, persze csak ha megéled,
nem gyűrtek agyon az iskolásévek,
ne felejtsünk beszélgetni a magányról,
ami, ha mosolyt lát az arcodon kigáncsol,
a rendszer él, patakban folyik a érv,
mindenkiben mindenki ellen forr a vér,
a csónak megtelt, de szorítható még hely,
ha ő lesz a túlvilági titkos fegyver,
aki visszatér a legsötétebb éjjelen,
életben hagyunk, teleszel a szemtanunk.
