Lassan-lassan érkezni látszik jó időnek alkonya;
énekli mezőföldön vigadt kismadár tónusa,
búsul gyönyörűségnek vörös rózsája is,
hiszen nincs már szalmaszín hajú kis leány,
ki anyjaként szeretett bokráról szakítaná,
kevés kedélyt hord patakhoz a mosómedve,
ki eddig jó idő gyümölcseit kedvére lelte,
tücsök s kabóca sem éjek ama táncát járja,
gyér lombú rőt fák árnyékában állva,
s nem úgy suttog a megfáradt szél,
hangjából már nem kisgyermek beszél,
álmos napfénynek melengető nektárja,
kevésbé érezhető bársonyos simogatása,
erdei vadak egyként siratják a nyarat,
ahogy farkasok is vágyva kérlelik a holdat,
lassan-lassan érkezni látszik annak alkonya,
mi minden léleknek egyaránt aranya.
