Rettenet elkövettem,
jogossága miatt,
mégsem szégyenlem.
Bosszú útjára léptem,
ám halálom előtt,
utolsóval is bevégeztem.
Holtában már az utolsó,
ki életét nem érdemelte,
hiszen más életét veszejtette.
Mit tettem mivel jár nem feledem,
mégis apám lelkének üdve,
hadd legyen még kenyerem.
Padlónak réztálca csattan,
szikkadt karéj s nyelet víz,
csakis jöttöm várja.
Több s jobb ez mint remélem utolsó vacsora,
hogy napszállta után jött e kései órán,
keserédes megnyugvást hozhat talán.
Éji tizenegyet üt templomnak tornya,
közeleg jár már ideje annak,
mikor lelkem kacagva száll majd pokolra.
Irónia útja rózsák bokraitól van közre fogva,
ében feketén s mélységes vér bordón,
dús leveleik közül gúnnyal elővigyorogva.
Varjak kárálnak hold sütötte bitóm felett,
várva réges régen meghozott,
jogos s mégis odázott ítéletemet.
Azt talán észre sem veszik,
hogy ki halál karját húzza,
lelkében mi lakozik.
