Juss el oda, hol nap nyugszik aranyban s kell vörösben,
majdan gázolva életben s dacolva halállal menj tovább,
míg összecsuklásod határán semminek peremére nem érsz,
ott lásd homályon át, hogyan öleli vörös várost elnyugvás.
Kapuja csont, árnyék s dermesztő némaság,
ezer éj jege érintette s nappal tüze égette pusztaság,
s, ha ott állsz jusson eszedbe meghoztad döntésed,
bársony szelencét ajándékoztál, küzdöttél s meghaltál.
Te, ki felnyitottad eme könyvet ne indulj el az úton,
csukd be s vesd tűzre, mert amint felfedem titkom,
nem vagy ember s halál csókja ég homlokodon,
pusztulás s káosz: bélyeg ázik többé tudatodon.
