Jön a bánat óra szerint,
ahogyan fába váj a balta.
Mit lehet tenni, nincsen ellenszere,
ha visszamosolyog a karma.
Hiába az orvosi okosság,
amikor a léhaságnak nincsen ára.
Gondosan lábal előre a gondtalan,
annak meglesz a maga kára.
Előfordul, hogy még hiányzik,
az a régi, felelőtlen élet.
De felnőttem már és az emlékeket,
megszépítik az édes évek.
Szökjünk meg egymástól,
úgyis egymásba botlik az élet.
Hiába futunk a kötél végül,
visszaránt engem s téged.
