Öngyújtó sercen félhomályos csendben,
tartó kezet megvilágítva narancsos fényben,
zuhogó eső lángját el nem olthatja,
hiszen reménynek lángját birtokolja,
szikra lobban s meghátrál a sötét,
vörösbe borul tücsökszótól terhes éji ég is,
sápatag hold ámulva nézi magányos lelket,
királyként lebegve ezüst csillagok felett,
mi makacsul állja harcát világgal szemben.
