Kutyaugatás harsan az éjben,
lánccsörgés kísért álmodban és ébren,
lámpásaik nyikorgásai keverednek,
rekken a hőség, keze a válladon még sincsen.
Elfogyott az út ahová, de azért csak fuss,
menekülj erőd teljéből át a veszélyen,
bozót marcangolásában is űzd a szabadulást,
messzire úgy sem jutsz, fáradságod rád talál.
Biztonságba jutni esélyed oly csekély,
mostoha méreg számodra a remény,
hagyd el hiszen nem más az a korona,
mint kaszásnak negédes ostora.
Bújik a láng a cukornád között,
felszálló szikrabogarakkal együtt,
füst felhőzi a csillagos ében eget,
kiáltása haragos és kétségbeesett.
Egyik kezedben kátrányos fáklya,
emészt minden rossz emléket éhes lángja,
balod világodnak szorítja a kezét,
vajon végül győz a remény?
