Halott vagyok,
csak maszkom él,
nem tekint más feléd,
lelkem sötétségbe hull,
akár utolsó erejét vesztett,
száraz s árva falevél.
Belül már régen halott vagyok,
csak maszkom él,
gúny egyedül nevet feléd,
eltört ezredéves lánca,
nincs többé béklyó mi megállítsa,
ráborul világra időtlen árnya.
Néha kiles ugyan félő szempár,
de csak egyedül van odabent már,
megannyi szív hiába is menekül,
véres lábnyoma végül ellene szegül,
nem is sejtik pedig tudhatnák,
hogy rájuk is ugyanaz sors vár.
