Vágyadból fakad a bujaság,
ébennek udvarán,
ragyogó bőrödön megcsillan,
a kíváncsi, ezüstös holdvilág.
Alsó ajkadba harap már,
a megélt éber álmodás,
gömbölydedségeden a lágy szél,
szikrákat fakasztva jár.
Rejtekedből elő bújik a vad,
érzéktől lesz terhes a csend,
összefonódnak lelkek és az ujjak,
elmosódott a hosszas sóhajtás.
Neszező körülötted növényvilág,
énekelnek tücskök és kabócák,
csodálja jár csodátokat mind,
aki lakja az éji ég birodalmát.
Üde és simogató fűszálóceán,
sejtet mégis eltakar talán,
ahogyan percből óra lesz lassan,
egymás szívében talál a hajnalhasadás.
Felhő úszik vöröslő égen,
mosolya arcodra talál,
szemeidben tükröződik;
rád talált a boldogság.
