Magányos könyv hever,
az udvar közepén,
árván hagyott lapjait,
oly büszkén fújja a szél.
Régi vágya volt olvasni,
a természetnek önmagáról,
hiszen meseíró szív írta,
fából faragott fiáról.
Mire alkony szállt a földre,
az utolsó lap is lepergett,
szél álmosan felkerekedett;
új könyvet keresett.
Addig zúgott, míg nem talált,
elfelejtett enciklopédiát,
amiben buzgón elolvasta hát,
az emberiség letűnt aranykorát.
