Áruld el kérlek felejteni hogyan lehet,
amikor lelki szemeim elé csak az festhet,
szépséget azúrkék életem egére,
szemei a csillagok én ezt nem értem,
egyszer láttam mégis felébredt,
vissza tánchoz minden híd felégett,
levélneszezés a hangja bölcs ében:
óvatosan a szív kereszttüzében,
ahogyan váltja nappal az éjjelt,
téged látlak minden rezdülésben,
vörös mosolyod remeg víznek tükrében,
néha előfordul, hogy elérem,
olyankor illan akár hatodik érzék,
törékeny szépség csak kissé félénk.
