Ugar ez mint haza,
hely amely az életet határozza,
mindenütt csupa sár és pocsolya?
Ahol dagonyáz a pazarlás,
míg alant percről napra az élni akarás,
küzd és fárad, hogy ne jöjjön az elmúlás.
Régen már éhkoppon a félholt,
siratja a jövőt, hiszen oly régen volt,
nem hogy kenyérre, morzsára sem jutott.
Felhők fölé visszatérve érdektelenség küszöbére,
van asztal három méter hossza és széle,
rogyadozik így omlik a megenni nem tudott étel.
