Gyere, kérlek, búj hozzám, mielőtt szem elől tévesztem,
rideg és zsongó világban megfagyva végleg elfejtem,
hogy volt idő, amikor az azúr égen büszke sas repült,
az egész világ egymás mellett gondtalanul elterült,
nem csak patakokban folyt a remény, gyilkos golyó repült,
elfogyott a türelem, a múlt sérelme mind újra elő került,
ne engedd te sem a szívednek, hogy gránittá váljon,
töltsd fel helyette inkább erénnyel, hogy az mást is tápláljon,
ha tűz és víz háborúján keresztül könnyes szemekkel azt látjuk,
hiábavalóan háborúskodik a múló pillanat, a perc kiábrándul,
pusztít amit ismert és közben ármány mosolya nyilvánul,
marakodva az elkerülhetetlen vereség felett sodorja önmagát,
világbékét acsarog, amikor küszöbön túl gubbaszt az éhvilág.
