Neked bármit adhatnék,
úgyis másnap eldobnád,
kettőnk között tüzet gyújtanék,
azt is közönnyel oltanád.
Talán mégis eljött eljött a perc,
amelyet nem akartam tudni,
fogni, érezni és hallani,
szíven esd könnyes szemű koldusként.
Pedig mindent megtettem,
szerelemmel az eget festettem,
de nem azt kerested, aki vagyok,
káprázat, szép álom téged is becsapott.
Hát ég veletek hazug szép idők,
mostantól egymagam maradok,
előfordul, hogy néha még érzek,
de már csak szálló pipacs vagyok.
