Hallgat mélyen,
pedig úgy mondaná:
ha szól is, halkan,
indulat már messze szállt,
miatta lett végül,
sírok között vadvirág,
ami az ezüst holdra néz,
várja vissza az éjszakát,
mégis ahogyan a szél sír,
a régen letűnt jó világ után,
akként álmait áhítattal issza,
táncol kettejük valóságának hajnalán,
közben a kulisszák mögül fájó bűnbánat,
játszik szívszaggató zongora melódiát,
egyetlen vágya; lelkét perzselő máglya,
hadd lássa újra kedvesének a mosolyát,
dalolja némán szívük keserédes nászdalát.
