Hallgattam, ott voltam,
minden pillanatodon osztoztam,
láthattam, hogy hol van,
álnok tűzet hithűen tarthattam,
de idővel az álarc lehullt,
amit takart, földre borult,
hallhattam és láthattam,
megkaptam, amit nem akartam,
hazugságokból épült kártyavár,
csonkig égett gyertya már,
holnap már a hajnalhatár,
ismét egyedül a porban talál,
érted többé nem teszem,
lángok közé semelyik kezem,
elbuktál, alattom árultál,
neked szól az a kacagás,
amit csendben hoz az idő szele,
megfakult lassan a hírneved,
elhagylak, hiszen mennem kell,
eleget szórakoztál kedvesem,
nem tarthat vissza már semmi sem,
nincs már benned mit szeressek,
csak annyit kérek, azt tedd meg;
fordulj vissza, majd ha megérted,
tedd fel a kérdést: vajon megérte,
semmiért eldobnod azt az életet?
hiába a könnyek, már megtetted,
menj te is, ha úgy érzed menned kell,
semmi más csak a megszokás;
nem a szíved, hanem ismét a lábad visz el.
