¤ Még a youtube-ozós, coveres időszakában ismerkedtek meg. Végig kíséred a felvételit, a gyakornoki idejét, és magát a debütálást is.
¤ A kapcsolatotok hivatalosan viszont mégis csak az után kezdődik, hogy a banda ismertté válik, de még utána is nagyon sokáig titokban tartjátok.
¤ Aztán persze nem is Jae lenne, ha nem élő egyenes adásban szólná el magát kettőtökről, egy kisebb fajta lavinát indítva útnak ezzel.
¤ - ... nyilván a gyakornoki napok nyomorán a barátnőm sokat segített – ahogy a mondat elhagyja a száját és a stúdió megfagy, azonnal rájön, hogy többet, sokkal sokkal többet mondott, mint amennyit kellett volna. – Ó, jaj – kezd el kínosan kuncogni.
¤ Egyszerűen imád bosszantani és folyamatosan az agyadra menni. Totál odavan a látványért, amikor mérges vagy rá.
¤ - Én édes kis pulykám – ölel magához nevetve, majd kacagva elszalad, amikor pár jól irányzott suhintással szeretnéd megbosszulni a téged ért sérelmeket.
¤ Ettől függetlenül kifejezetten figyelmes és törődő. Tudja, hogy mikor van az a pont, ahol nem poénkodhat. A komoly dolgokat pedig nem vicceli el sosem.
¤ Nagyon komolyan veszi a fanok és a te kapcsolatodat. Ügyesen felismerte, hogy meddig kell beengednie a közös életetekbe a rajongóit ahhoz, hogy mindenkinek jó legyen.
¤ Odavan a mosolyodért és mindent meg is tesz érte. Például, borzalmas flörtölős szövegekkel szórakoztat, amikor fáradtan és elcsigázottan érkezel haza este.
¤ Számtalan vicces fotót küld magáról, amikor távol van tőled, de videókkal is hajlamos elárasztani.
¤ De szívesen chatel veled akkor is, amikor veled egy szobában ül, egyetlen karnyújtásnyira tőled.
¤ "Szeretlek, Jagi" áll az elküldött üzenetben és csak mosolyogva figyeli a reakciód a rövidke vallomásra.
¤ - Jae, itt ülök tőled 15 centire – emeled fel a fejed a telefonodról, mire csak egy kisfiúsan édes vállrándítás a válasz és pár pillanat múlva egy pár édes, puha ajak a tieiden.
¤ Szereted meglepni a koncerteken és látni a boldogságot felragyogni az arcán, amikor felfedez a közönség soraiban annak ellenére, hogy azt mondtad neki, hogy nem leszel ott.
¤ Hiába a sok színpadi rutin, gyakran van szüksége arra, hogy felhívjon a koncertek előtt, és lenyugtasd egy kicsit.
¤ Sokszor lep meg csak úgy mindenféle ok nélkül apróságokkal, de néha azért túlzásokba tud esni.
¤ - Jae, te megőrültél? – nézed tátott szájjal a gyönyörű nyakláncot, amivel egyik nap hazaállít mindenféle ok vagy alkalom nélkül.
¤ Rendszeresen visz el randizni, és ezeket rendesen meg is szervezi, hogy a legtökéletesebb legyen minden alkalommal. Bár számodra minden vele töltött pillanat tökéletes. Mindegy, hogy hol vagy mivel a telik, a lényeg, hogy ő melletted legyen.
¤ Viszont a fontosabb dátumokat általában elfelejti, de aztán édesen vezekel miattuk, mikor napokkal később váratlanul eszébe jutnak.
¤ Szeret megölelni, de nem csüng rajtad egyfolytában, hagy neked teret, de azt azért imádja, amikor te ülsz bele az ölébe, hogy megszeretgessen.
¤ Laza felfogású srác, nem féltékenykedik feleslegesen. Amire kíváncsi azt nyíltan megkérdezi és el is hiszi a válaszod... bízik benned. És abszolút az őszinte kommunikáció híve. A vitás kérdésekben is és egyéb témákban is.
¤ Rendszeres tollaslabda csatákat vívtok... rendszerint valamilyen fogadás keretében, hogy izgalmas legyen.
¤ - Vesztettél, Jagi – dől hátra elégedetten az ágyon, és várja a jutalmát. – Akár el is kezdheted a műsort – vigyorogja pimaszul. – Vagy segítsek? – pattan fel az ágyról, és a felsőd egy pillanattal később már a padlón is van.
¤ Játékos természet a hálószoba falain belül is és imádja a végletekig húzni az agyad. Elégedetten vigyorog minden alkalommal, amikor szinte már könyörögsz érte, és persze teljesíti minden apró elsóhajtott kívánságod.
¤ Odavan a látványért, amikor a cuccaiban mászkálsz körülötte és csak nehezen is fogja magát vissza olyankor.
¤ Szívesen oszt meg vicces sztorikat a kapcsolatotokról, amiket a rajongói amúgy imádnak. De persze csak azokat meséli el, amikkel téged éget jobban és nem magát.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.