Tiltott pillantás

10.

-Gyere be, nyitva van az ajtó. -kiabáltam, mivel nem tudtam félbe hagyni a tojás sütését. Gondolom itt hagyott valamelyik barátom valamit, és úgyis az ebédlő az első helyiség, ahol végig tudnak jönni a házon, azaz felesleges kimennem, ha itt is  meglátom, hogy ki az. 

A gyomrom apróvá vált, mikor megláttam, hogy valójában ki jött be.
Az ajtóban Szilárd állt, azaz Szilárd tanár úr állt.
-Szia Míra, jó reggelt. -köszöntött nevetve. Láthatóan élvezte, hogy mennyire zavarba jöttem.
-Na, mi a gond? Úgy nézel rám, mint aki szellemet látott. Talán ennyire rémisztő vagyok így reggel? -vigyorgott továbbra is, miközben le sem vette rólam a szemét.
-Jaj... Bocsánat... Jó... Jó reggelt tanár úr. Elnézést, hogy letegeztem az előbb... Azt hittem... Én csak azt hittem, hogy egy barátom jött vissza...-dadogtam zavartan, mint egy kisgyerek. Nem válaszolt, csak bámult tovább azokkal a gyönyörű szemeivel. Sütött róla az elégedettség, amiért ennyire zavarba tudott hozni. Csak tudnám miért érzem ilyen furcsán magam a társaságában. Persze most ez elég érdekes helyzet, kettesben állok egy tanárommal a tök üres lakásban...

-Míra.... Míra... -szólított meg többször is. Basszus, megint jól elbambultam, biztos hülyének néz most már.
-Igen? Tessék tanár úr? -kérdeztem, majd gyorsan befejeztem a reggeli készítést, de időközben elment az étvágyam is.
-Azt kérdeztem, beszélhetnék-e a szüleiddel, míg elfogyasztod a reggelidet. 
-Ó, ők jelenleg nincsenek itthon. Üzleti úton vannak.-válaszoltam zavartan, majd ettem gyorsan pár falatot, és elpakoltam az asztalról.
-Szóval egyedül vagy itthon... -mondta, miközben alaposan végig nézett rajtam.
-Nem, tanár úr... -válaszoltam vigyorogva, mire felkapta tekintetét.
-Jelenleg kettesben vagyunk...-folytattam, mire óriási vigyor ült ki arcára.