Tiltott pillantás

19.

-Gyere, menjünk a konyhába, biztosan éhes vagy már. Készítek neked valami reggelit, és kávét is, ha akarod. Vagy főzök teát, vagy csinálok limonádét... Vagy bármit amit csak szeretnél. -állt fel mellőlem, majd kedvesen nyújtotta felém a kezét, amit a gyengeségem miatt elfogadtam.

Nem tagadom, nagyon is tetszett a látvány, ahogy zavartan keresgélte hol  a kést, hol  a poharat, közben fél szemmel folyton felém pillantott. Nagyon aranyos volt.
Ha nekem egy hónappal ezelőtt valaki azt mondja, hogy én itt fogok ülni egy giga-cuki tanárral a konyhánkban, a reggelimre várva... tuti kiröhögöm.

Miután főzött két adag kávét és készített egy hadseregnek való szendvicset, leült mellém az asztalhoz, elém tolva egy tálcányi ételt.
-Egyél. -utasított kedvesen, mégis szigorúan. Mivel farkaséhes voltam, gyorsan megettem három szendvicset, azután megittam a kávémat és kérdőn fordultam felé. Mosolyogva figyelte, ahogy tűnik el az étel a tálcáról.

-Örülök, hogy eszel. Gondolom tegnap nem ehettél túl sokat, valószínűleg ezért is ájultál el. Szerencse, hogy épp itt voltam, ugyanis majdnem beütötted a fejed az asztalba, de szerencsére elkaptalak. Aztán leraktalak a kanapéra és te azonnal elaludtál. Felhívtam Anit, ő megadta a szüleid számát, akik azt mondták, ha tudok maradjak itt veled, vagy szóljak a barátodnak, mert ők nem tudnak hazajönni ilyen gyorsan. Jobbnak láttam, ha inkább én maradok. Értesítették az iskolát, hogy beteg vagy, én pedig azt mondtam, családi probléma miatt nem tudok ma bemenni. A feleségemet is felhívtam, aki igazi anyaként rögtön azt mondta, hogy maradjak itt veled. Remélem minden kérdésre válaszoltam, ami megfogalmazódott benned. -mosolygott, miután összefoglalta a történteket. Csendben hallgattam, míg elmeséli mi történt, majd végig gondoltam a hallottakat. A mondandójából egy dolgon akadt meg a figyelmem: az ölében vitt a kanapéra?? Hű, kár, hogy elájultam...
-Hát... Köszönök szépen mindent, tanár úr. -ahogy ránéztem, eszembe jutott, ahogy ott ültek Riával. Talán még most is találkozgatnak, talán most is rá gondol. Talán... talán titokban együtt vannak...
-Most már jobban vagyok. Nyugodtan elmehet, tudok magamról gondoskodni. Nem először vagyok itthon egyedül. -folytattam elég élesen, egyenesen a szemébe nézve. Nem szólt semmit, csak nézett rám azokkal a  gyönyörű szemeivel, majd elmosolyodott.
-Nem megyek én innen sehova és nagyon szívesen gondoskodom rólad. Ez a nap csak a miénk... -kacsintott vigyorogva, majd bepakolt a mosogatógépbe.