Tiltott pillantás

11.

-Hozom a pendrive-t és indulhatunk, ha tanár úrnak jó így. -szaladtam fel gyorsan a szobámba, válaszát meg sem várva.
Mi a franc van velem? Kikezdek egy férfival, aki házas, két napja ismerem, ráadásul a tanárom?!
Felkaptam a pendrive-m, majd a táskám és lementem az ebédlőbe, de tanár úr már nem volt a lakásban. Bekapcsoltam a riasztót, bezártam a házat és egy hosszú sóhaj után indultam, hogy megkeressem tanáromat. Egy gyönyörű, fekete autó állt a házunk előtt, benne a gyönyörű szemű tanárommal. Mélyeket lélegezve lépkedtem az autó hátuljához, ám meglepődtem, mivel az ajtó zárva volt, így nem tudtam beszállni. Kérdőn néztem tanáromra, aki intett, hogy előre üljek. Nem tudtam elhinni, hogy direkt bezárta a hátsó ajtót, hogy ne tudjak oda ülni... Másfél órás az út, mégis mit csinálok ennyi ideig mellette?!

-Remélem nem haragszol, hogy kicsit korábban jöttem, szerettem volna beszélni a szüleiddel. Csak sajnos ez nem jött össze... Viszont így hamarabb fogunk oda érni, lesz idő mondjuk egy kávéra a verseny előtt, ha szeretnéd. -mondta, miközben elindította a kocsit. Zavartan bólintottam, majd megkérdeztem mit szeretne anyáméktól, de nem mondta el, annyit reagált, hogy majd legközelebb talán összejön.

Körülbelül fél óráig csak a rádió beszélt az autóban, mivel úgy gondoltam, ha ő nem beszél, én sem fogok, így nem igazán szóltunk egymáshoz. Telefonom csengése törte meg a csendet, mire oda kapta fejét a képernyőre, amin az állt:  Szerelmem.  Én hülye, ismét elfelejtettem átírni a nevét...
-Vegyem le a zenét?- kérdezte kedvesen, de én megráztam a fejem, és elutasítottam a bejövő hívást. Tegnap óta többször is keresett, de nem reagáltam a hívásaira. Néhány másodperc múlva újra csörögni kezdett, mire tanár úr kikapcsolta a rádiót és mondta, hogy nyugodtan vegyem fel, őt nem zavarja, ha telefonálok. Óriási sóhajok kíséretében végül fogadtam a hívást.

📞
-Erik, mit szeretnél? -kérdeztem köszönés nélkül, közben fél szememet a tanáromon tartottam, de ő rám sem nézett, csak is az útra figyelt.
-Szia kicsikém, örülök, hogy elértelek. Jó hírem van, járógipszet kaptam, megyek haza 2 hétre. Most indultunk, délutánra már otthon is vagyok. -hangjából sugárzott a boldogság, az enyémből pedig a düh...
-Erik, ebben mégis mi a franc jó van?! Mondtam már, hogy én nem akarok veled találkozni, csak is azért, hogy személyesen zárjuk le ezt az egészet.. Egy találkozó belefér, de csak azért, mert nem vagyok annyira pofátlan, hogy telefonon keresztül szakítsak veled. Ha majd úgy érzem, hogy készen állok, felhívlak és talán találkozunk. De addig is, ha kérhetem, ne hívogass fél óránként. -kiabáltam a telefonba, majd kinyomtam és észre sem vettem, hogy a veszekedés közben könnybe lábadt a szemem.