Tiltott pillantás

II / 4.

-Khm... Elnézést. -szólalt meg valaki a hátunk mögött, ezért ijedten fordultam meg és még jobban megijedtem, mikor felismertem, hogy a verseny elnöke áll előttem.
-Tóth Míra, ha jól emlékszem. Nagy András. -nyújtott kezet mosolyogva.
-Igen, Tóth Míra. -viszonoztam kézfogását bátortalanul.
-Fekete Szilárd, Míra felkészítő tanára vagyok. -szólt közbe tanárom hirtelen, ami nemcsak engem lepett meg, az elnök is furcsán méregetni kezdte. Gyorsan kezet fogtak, majd a férfi újra felém fordította teljes figyelmét.
-Szeretnék gratulálni a teljesítményeidhez, az egész megmérettetés alatt nagyon ügyes voltál. Látszik, hogy nem ma kezdted a versenyzést, hiszen olyan összeszedetten és hibátlanul válaszoltál a kérdésekre, mint egy igazi profi. Szóval szép volt. -dicsért mosolyogva, ami eléggé zavarba hozott, ezért csak egy "Köszönöm" félét tudtam kinyögni. Váltottunk még néhány szót a holnapi eredményhirdetéssel kapcsolatban, majd végre magunkra hagyott tanárommal.

-Nem tetszik nekem ez a fickó. Miért jött ide külön hozzád? -elmélkedett még mindig a férfi irányába nézve, mire összehúzott szemekkel néztem rá.
-Talán mert ügyes voltam?! -kérdeztem ironikusan és meg sem vártam a válaszát, elővettem a mobilom, hogy világgá kürtöljem a történteket.
Csoportos hívást indítottam a barátaimmal, akik egy csörgésre felvették a telefont.

📞
Peti: Na mizu bébi, győztél mi?
Viki: Sziaaa nyusziiiii!!! Mesélj!
Krisz: Mi a szitu?
Ria: Hé csajszi, hogy ment?
Lilla: Mi lenne, ha hagynátok szegényt szóhoz jutni?
*nevettem barátaimon, majd elmeséltem nekik, hogy milyen jól ment minden*
Viki: Nyuszi ezért hétvégén ünnepelni kell.
Krisz: Egyetértek.

Amíg elértünk a szállóig, barátaimmal tervezgettem a hétvégi programot, míg tanárom csak csendben sétált mellettem, néha-néha rám pillantva.
Már a szobában ültem, amikor a szüleimet is felhívtam, akik nagyon örültek sikeremnek, aztán közölték, hogy egész héten nem tudnak majd hazajönni, mert túl sok a munka, de majd természetesen megünnepeljük a sikert. Remek...
Mikor minden telefont elintéztem, csend telepedett a szobába. Nem volt már más személy az életemben, akinek elmondhatom, milyen volt a verseny. Ekkor eszembe jutott Erik, de gyorsan kivertem a fejemből, amikor eszembe jutott az a sok szenvedés, amit átéltem miatta. A következő gondolatom persze a másik szobában tartózkodó férfi lett, de inkább ezt a gondolatot is kiűztem a fejemből, mielőtt olyat tettem volna, amit ismét megbánok.

Unalmamban rákapcsolódtam a wifire és nézelődni kezdtem a közösségi oldalon, ahol láthattam, hogy Erik végre kirakta, hogy egyedülálló, sőt a közös képeket is levette. Ettől kicsit jobb lett a kedvem, talán végre felfogta, hogy tényleg vége a kapcsolatunknak.
Új ismerősnek jelöléseim is voltak, biztosan a versenynek köszönhetően, de egynek különösen örültem.