Tiltott pillantás

30.

Tanárom percekig csak csendben ült mellettem, hagyta, hogy kisírjam magam, majd hirtelen kivette kezemből a laptopot, közelebb húzódott hozzám és szorosan magához ölelt. Testének közelsége összezavart, szánalmasnak és gyerekesnek éreztem magam, akit az édesapja nyugtat egy bibi után, ezért még jobban sírni kezdtem. 

Amikor egy picit megnyugodtam, felnéztem, szembe találva magam aggódó tekintetével. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy romantikus film főszereplője, aki megszerzi végre az imádott férfit, ezért felváltva néztem hol a száját, hol a szemét, akárcsak a filmekben...
Szívverésem felgyorsult, a könnyeim elapadtak, nem is gondoltam már Erikre. Csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire jó lenne most megcsókolni őt. A tanáromat...
De ezt nem lenne szabad, Míra.
Hosszú percekig ültünk így egymással szemben, csendben, a másik arcát vizsgálva. Hirtelen felindulásból közelebb hajoltam hozzá, mire legnagyobb meglepetésemre ő is egy kicsivel közelebb jött hozzám. Szánkat mindössze néhány centi választotta el.
Éreztem, ahogy hevesen kapkodja a levegőt. Éreztem a szíve vad dobogását. Éreztem azt az illatot, amit mindig érzek mellette. És azt is éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége.

-Nekem most el kell mennem. Van egy kis dolgom a városban. Nemsokára jövök. -ugrott fel mellőlem, mikor még egy picit előrébb hajoltam, majd szinte rohanva elhagyta a szobát.

Basszus. Basszus. Basszuuuus.
Majdnem megcsókoltam a tanáromat. A tanáromat, aki nős, és van egy gyereke. A tanáromat, aki még másfél évig a tanárom és 2 napig a "szobatársam". A tanáromat, akinek annyira gyönyörű szemei vannak, és annyira jó illata. A tanáromat, aki pár nap alatt elérte azt, hogy minden szabályt felrúgva közeledni kezdjek felé...

A nap további részében szerencsére nem is találkoztunk, ugyanis a "dolga" nagyon is sokáig tartott. Mivel egyedül voltam a szobában, úgy döntöttem sétálni indulok a szálló körül, hátha a friss levegőn kitisztulnak a gondolataim. Egy közeli parkban üldögéltem, amikor egy ismerős arc bukkant fel mellettem. Kedvesen érdeklődve, szinte engedélyt kérve foglalt helyet mellettem a pincér fiú, aki a reggelit hozta nekünk.

Órákon keresztül beszélgettünk és rájöttem, hogy a személyisége szöges ellentétben van a külsejével. Elmeséltem neki, hogy a verseny miatt vagyunk itt, hogy mennyire jól szerepeltem, a terveimet, sőt a tönkrement kapcsolatomról is beszámoltam neki... Ő is rengeteget mesélt magáról, így megtudtam, hogy már egy éve elhagyta a barátnője, de még mindig nem felejtette el, többször is próbálta visszakapni őt, de sajnos nem sikerült helyre hozni... A végére annyira összebarátkoztunk, hogy telefonszámot is cseréltünk és bejelölt a közösségi oldalon is. 

Úgy elment az idő, hogy közben már sötétedni kezdett, ezért felajánlotta, hogy vissza kísér a szobához, amit boldogan fogadtam el, mivel nem igazán tudtam merre is van pontosan a "vissza". A bejáratnál egy rövid öleléssel búcsúztunk el, ami ha egy pillanatra is, de megnyugtatott engem. Ideges voltam, hisz a "majdnem csók" óta nem találkoztunk a tanár úrral, ezért tartottam a találkozástól.

Amikor beléptem a közös ki kuckónkba, tanárom éppen a kanapén ült az én "szobámban". Idegesen pattant fel, mikor meglátott engem.
-Míra, hol a francban voltál? Aggódtam érted. Minden rendben? Ne haragudj, hogy csak így elmentem, de jobbnak láttam, ha távol maradok tőled. Nem szabad ezt csinálnunk. Jól vagy, nincs semmi bajod? -lépett hozzám egyre közelebb és közelebb, szeméből sütött az aggodalom és a félelem, hangja idegesen csengett, ahogy össze-vissza beszélt.
-Jól vagyok, tanár úr, de tényleg. Minden rendben van. -mondtam úgy, hogy rá se néztem, majd a fürdő felé indultam, de ott elém állt, megakadályozva  ezzel a tovább haladásomat. Lesütött szemekkel álltam előtte, nem tudtam ránézni se a délután történtek miatt, erre ő államnál fogva felemelte a fejem, és mélyen a szemembe nézett.