Tiltott pillantás

II / 5.

A pincér fiúcska volt az, akivel tegnap olyan jól elbeszélgettem. Ki is ment a fejemből, hogy ismerősnek jelölt, az este folyamán nem igazán foglalkoztam a közösségi oldalakkal... Visszaigazoltam, majd néhány másodperc múlva meg is jelent egy kis chat ablak.

Farkas Zénó
2016. 10. 30. Vasárnap 12:23
Szia! :) Remélem nem haragszol, hogy írok neked. Reméltem, hogy még találkozunk, de vissza vissza kellett jönnöm a fővárosba. Mint mondtam, csak ritkán dolgozom a szállóban, a többi időmet Pesten töltöm. Érdeklődni szeretnék, milyen volt a verseny? Biztos nagyon ügyes voltál! Ha van kedved beszélni, írj nyugodtan! Puszi :)

Milyen kedves üzenet. Nem is emlékeztem rá, hogy Pesten van általában, pedig biztos említette, csak annyi mindenről beszéltünk, hogy ez elkerülte a figyelmemet. Remélem még találkozom vele, szimpatikus ember, és lehet, hogy idővel jó barátok is lehetünk.
Gyorsan válaszoltam neki, majd átléptem az e-mail fiókomba, ahol újabb ismeretlen üzenetek fogadtak. Ki is ment a fejemből, hogy a legutóbb félbe maradt a megoldás.

-Tanár úr! -kiabáltam be a szobájába, mire sietve jött ki hozzám.
-Valami baj van? -kérdezte aggódó hangon, ami mosolyt csalt arcomra.
-Nyugalom, nincs baj tanár úr. Nem akarom zavarni, de újabb üzenetek érkeztek és szeretném végre lezárni ezt az egészet. -mondtam, mire kicsit nyugodtabban nézett rám és elvette a telefonomat.
-Szabad? -kérdezte, mire bólintottam és megnézett néhány levelet. Arcáról nem igazán tudtam leolvasni semmi érzelmet, csak csendesen lépkedett egyik e-mailből a másikba, de aztán az egyiknél igencsak kikerekedett a szeme. A képen volt barátom ölében csimpaszkodom mindössze egy szál bikiniben. Erik éppen puszit ad nekem, én pedig vigyorogva nézek a kamerába, amit exem testvére tartott. A fotó még tavaly készült rólunk, amikor elutaztunk volt sógornőmmel és a párjával nyaralni. Szerettem azt a képet, azt az időszakot, azt a nyaralást... Tanárom hosszú másodpercekig olyan arckifejezéssel nézte, mintha minden pillanatban mást látna, majd megrázta fejét, bekapcsolta a laptopját és mindenféle programokat töltött le, amire inkább nem is figyeltem, nekem elég volt mára az informatikából.

Amíg a férfi lerendezte az exemet, addig én az asztalon heverő szórólapokat nézegettem, hisz már fél egy elmúlt, ideje lenne ebédelni is. Nem sok időm maradt nézelődni, mert néhány perc múlva összecsapta kezét és felkiáltott.
-Kész is van. Az üzenetek Kisvárdáról érkeztek. Az lehetséges? -kérdezte rám emelve szép szemeit, majd elpakolta gépét.
-Igen, Erik ott dolgozik általában, szóval tuti, hogy ő volt. Más ismerősöm nincs arrafelé. -magyaráztam, miközben helyére pakoltam a lapokat. -Ugye nem tud írni többé?
- 4 különböző eszközről írt eddig. 3-t kitiltottam a tartományból. A telefonját sajnos nem lehet, mivel annak állandóan változik az IP címe, de ezt persze te is tudod. Bár ahogy megfigyeltem, mostanában egyre kevesebb és kevesebb levél érkezik, talán lassan feladja. Addig pedig kitartás, ne foglalkozz vele. -mosolygott rám kedvesen, amitől szívemet ismét elöntötte az a jóleső érzés, amit a közelében mindig érzek.
-Köszönöm a segítséget, tanár úr. -pillantottam rá hálásan, majd felpattantam. -Nos, én mindjárt éhen halok. Gyorsan átveszem ezt az ünnepi göncöt és megyünk enni. Rendben? -nevettem vidáman, majd mikor bólintott, bementem a fürdőbe, hogy elkészüljek.
Egy egyszerű szaggatott farmert vettem fel fehér kivágott pólóval, amihez jól illik a fehér converse cipőm. Hajamat lófarokba összefogtam és megigazítottam a sminkem, ami reggel óta picit elkenődött már.

Tanárom is átöltözött időközben. Nagyon furcsa volt, hiszen egy egyszerű márkás póló és kopott farmernadrág volt rajta, amihez tökéletesen illett fehér márkás cipője. Ilyenkor olyan, mintha nem is egy tanár lenne, hanem csak egy egyszerű férfi, akivel ebédelni indulunk. Persze már láttam a suliban is ehhez hasonló ruhában, de most mégis olyan más volt.
Talán kicsit tovább bámultam, mint kellett volna, mert zavartan köhintett egyet és kinyitotta előttem az ajtót.