Tiltott pillantás

II / 13.

-Igen, tudom, hogy van néhány dolog, amit meg kellene beszélnünk, de úgy érzem, hogy nekem ez a megbeszélés dolog nem fog menni. Ha megengedi, elmondanám először én, amit szeretnék, aztán jöhet maga, lehet, hogy így is előrébb jutunk valamennyivel. -bólintott, majd nagy levegőt véve összeszedtem gondolataim és folytatni kezdtem.

-Hol is kezdjem... -nevettem fel zavartan, amitől totál hülyén éreztem magam. -Szóval kezdjük azzal, hogy ezt a hétvégét el kell felejtenünk. Muszáj. Mindketten tudjuk, hogy ennek nem lehet folytatása, annak pedig nincs értelme, hogy húzzuk egymás agyát. Holnaptól újra suliba kell mennünk, ha tetszik ha nem és folytatódik minden úgy, ahogy a verseny előtt... Vagy talán még úgysem... Aztán... Tanár úr nemsoká' elmegy... Ez elég nehéz... -ahogy beszéltem egyre nehezebben vettem a levegőt, elöntöttek az érzelmek, hisz nem akarom, hogy elmenjen a családjával. Nem akarok még egy embert elveszíteni, aki ilyen közel került hozzám.

-Nem vagy éhes? Vagy szomjas esetleg? - szakított félbe hirtelen, választ sem adva eddigi mondataimra, ami eddig egyáltalán nem volt rá jellemző.
-Hát... Nem igazán vagyok éhes, de egy kávét meginnék. -válaszoltam halkan, mire leparkolt a benzinkúthoz, ahová épp megérkeztünk. Míg ő az üzletbe indult, én az autó mellett tettem néhány lépést, hogy kinyújtózzak.

Egy kisebb táskával jött vissza, szó nélkül a kezembe adta és beszállt az autóba, még utoljára szívtam egy nagy adag friss levegőt, majd visszaültem előbbi helyemre.
-Míra, van benne egy doboz jegeskávé neked, vedd ki nyugodtan. -mosolygott felém egy pillanatra, majd visszakanyarodott az útra.
A kis csomagban nem csak kávé volt, hanem néhány doboz vattacukor, egy zacskóban néhány fánk, egy cukorka karkötő és egy energiaital is. Szomorúan tettem vissza ölembe a a táskát és megittam a kávémat, mire tanárom nevetni kezdett, amit én nem igazán értettem.
-Neked vettem a vattacukrot, Míra. És a fánkból is nyugodtan ehetsz, hosszú még az út hazáig. A karkötőt hagyd meg a lányomnak, azon kívül minden a tied lehet. -nevetett még mindig, aztán hirtelen felém nyúlt. Zavaromban levegőt is elfelejtettem venni, de sajnos csak az energiaitalt vette ki a táskából. Közben akarattal vagy akaratlanul, de végig simított combomon, amitől szívem hevesebben kezdett dobogni. Csak tudnám miért van ilyen hatással rám egyetlen érintése...

-Míra én nem tudok és nem is akarok veled úgy viselkedni, mint a többi diákkal. Igenis ki fogom mutatni azt, hogy a kedvenc tanítványom vagy. Miért is ne lennél? Mindkét tárgyamból remekelsz, országos versenyt nyertél, mindemellett pedig legszívesebben most oldalra állnék és onnan folytatnám a dolgokat, ahol a szállóban abbahagytuk... -mondta két korty koffein-bomba között, nekem pedig még a gondolattól is szaporább lett a pulzusom.