Tiltott pillantás

II / 1.

SZILÁRD

Nem is tudom, hogy pontosan mennyi idő telt el azóta, amióta Míra bement a fürdőszobába. 
Többször is neki indultam, hogy végre utána megyek, de végül győzött a gyávaságom, és visszafordultam. Az ágyán ülve, zavaros gondolataimba merülve vártam, hogy végre kinyíljon az ajtó és kilépjen rajta a lány, akit az előbb oly' hevesen csókoltam.

Talán csak percek teltek el, de az is lehet, hogy órák... fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy ezt nagyon elrontottam, nem lett volna szabad visszacsókolni őt. Nem a feleségem miatt, ő már nem igazán érdekel, hiszen a házasságunk eléggé tönkre ment az elmúlt hónapokban... Megcsalt engem a saját főnökömmel, amikor pedig kiderült, az kirúgott engem. Valójában ezért költöztünk el, ezért kerestem új állást ott, ahol megismerhettem ezt a lányt. Csak a  kislányom az, aki igazán számít. Nekem ő mindennél fontosabb, soha nem szeretném és nem is fogom őt bántani. De azzal, ha az anyját elhagyom, őt is cserben hagynám valamilyen szinten és ezt nem tehetem meg vele. Nem nőhet fel apa nélkül, nélkülem...
Ezért is volt annyira fájó meghozni azt a döntést, amit az előbb beszéltem meg a feleségemmel, azt, amit hamarosan közölnöm kell a fürdőben tartózkodó lánnyal is.

Magamba roskadva ültem, mikor végre kinyílt a fürdő ajtaja, és kilépett rajta az a személy, akinek hatására a szívem hevesebben kezdett verni. Tanítványom arcáról semmit nem tudtam leolvasni, sőt, rám sem nézett, csak pakolászott csöndesen.
Úgy érzem, hogy megőrjít ez a hidegség, ez a távolságtartás; nem bírom ki, hogy ne szóljon hozzám, hogy ne nézzen rám. Nekem ő kell. Tudom, nem lenne szabad, de nekem szükségem van rá. És most már azt is tudom, hogy neki is rám.

-Míra, kérlek. -szóltam hozzá halkan, mire épp csak rám pillantott, aztán tovább folytatta az eddigi pakolást.
-Míra, kérlek figyelj már rám egy kicsit. -szóltam neki még egyszer, de ekkor már rám se pillantott, amivel eléggé feldühített.
-Míra az isten szerelmére, állj már meg egy percre. -álltam fel idegesen. -Kérlek. -tettem hozzá gyorsan, mikor megláttam milyen rémülten néz vissza rám.

-Tessék, tanár úr? Mit szeretne? -kérdezte érzelmek nélküli, már-már monoton hangon. Szemében megbánást láttam, és még annál is több fájdalmat. Éppen azt, amit soha nem akartam rajta látni, főképp nem miattam. Mindez az én hibám, amit sürgősen helyre kellene hoznom, csak még azt nem tudom, hogy hogyan.

-Sajnálom, Míra. Nagyon-nagyon sajnálom. Én nem akartalak bántani téged, komolyan. Nem kellett volna viszonoznom a csókot, de nem bírtam visszafogni magam. Elrontottam, tudom. Kérlek szépen nézz már rám egy pillanatra. Fontos dolgot szeretnék megbeszélni veled. -csak beszéltem és beszéltem, ő pedig csendben hallgatott...