Tiltott pillantás

27.

-Izgulsz? -kérdezte tanár úr, amikor már majdnem elhagytuk a fővárost, ezzel együtt a barátaimat, a szüleimet, a biztonságot nyújtó otthont. 
Ránéztem, bólintottam egy aprót, majd újra az utat kezdtem figyelni, ugyanis be kell valljam, kellemetlenül érzem magam mellette. 

Több, mint 3 órás az odavezető út, aztán több, mint 2 nap "együtt". Ha jobban belegondolok, nem is a versenytől félek igazán, hiszen arra rengeteget készültem, tisztában vagyok vele, hogy menni fog. Jobban tartok attól, hogy milyen lesz a tanár úrral ennyi időt tölteni, meg persze, hogy hogyan fog viselkedni velem. Például a szabadidőben mit fogunk csinálni? Ülök a szobámban, ő pedig a sajátjában? Vagy ő megy a dolgára, én pedig az enyémre ?!

Biztosan észre vette, hogy mennyire izgulok, mert beszélni kezdett hozzám, megszakítva ezzel a zavaros gondolataimat.
-Míra, biztos vagyok benne, hogy ügyes leszel.  Ahogy a múltkor válaszoltál a kérdésekre, egyszerűen ragyogtál. Látszik rajtad, hogy mennyire szereted, amit csinálsz. És persze ott leszek én is, hogy támogatást nyújtsak neked. Gondolj arra, hogy csak ketten vagyunk a teremben, hátha úgy jobban fog menni. -mondta, majd nyelt egy nagyot.
-Nekem például az nem igazán segítene, csak jobban izgulnék. -tette hozzá nevetve, külön kiemelve az utolsó szót, mire én reagálni sem tudtam.
Jól kezdődik ez a hétvége...

-Életem, annyira örülök hogy itt vagy nekem. Nálad jobbat, ha akarnék, se tudnék kívánni sem. Ugye te is így érzed? -kérdezte Erik két csók között, majd még közelebb húzott magához.
-Igen, szerelmem. Nagyon szeretlek. -csókoltam meg lágyan, megszakítva ezzel a beszélgetést.

-Míra... Míra... Míra... Basszus Míra, minden rendben? -kérdezte aggodalommal teli hangon tanár úr, miközben a kezemet szorongatta. Körbenéztem a kocsiban és hirtelen nem is tudtam hol vagyok, hová megyek és miért.
Ó, a verseny, hát persze.
Csak álmodtam... Ez az egész csak egy rossz álom volt.

-Jól vagyok, bocsánat, csak egy rossz álom volt. -töröltem le egy könnycseppet a szememről, majd gyorsan elővettem a telefonomat, hogy ne kérdezgessen többet.

Telefonom 72 olvasatlan e-mailt jelzett. Rengeteg hirdetést láttam, de volt köztük nagyon-nagyon sok feladó nélküli is. Gondolom Erik szórakozik, már megint.

-Tanár úr tudna nekem segíteni valamiben? -kérdeztem hirtelen, mire bólintott, így folytattam.
-Le lehet nyomozni, hogy honnan érkeznek olyan e-mailek, amiknek nincs feladójuk? Vagy le tudnám tiltani esetleg, hogy ne tudjon többé írni? -fordultam felé kíváncsian, mire ismét bólintott egy aprót.
-Persze szívem, majd ha megérkeztünk, megcsinálom neked a laptopomon. -válaszolta kedvesen, majd egy pillanatra felém fordult, villantott egy giga-cuki mosolyt, amitől a gyomrom borsó méretűre zsugorodott.

Jól hallottam, hogy azt mondta szívem?! Miért ment fel ettől az egyetlen szótól a pulzusom 200-ra? Mi fog kisülni ebből a hétvégéből?