Tiltott pillantás

12.

Tanárom zavartan köhintett mellettem, majd minden további nélkül visszakapcsolta a rádiót, ami éppen a híreket sorolta. Milyen figyelmes, nehogy megkérdezze, hogy mi bajom van. Bunkó. Egyébként, ha jobban meggondolom, jobb is így, hiszen ő a tanárom, semmi köze a szerelmi életemhez, ezt a telefont sem pont az ő füle hallatára kellett volna elintéznem, de ez már így alakult, nem tudom visszacsinálni.

-Míra, jól vagy? -kapcsolta ki idegesen a rádiót, mire én a hirtelen reakciótól összerezzentem. Bevallom kissé meg is rémített váratlan mozdulata.
-Igen... Minden rendben, tanár úr. Bocsánatot kérek az előbbi kirohanásomért. -mondtam zavartan, mire aranyosan rám mosolygott.
-Ugyan már, ne kérj bocsánatot, semmi sem történt. Hogy érzed, menni fog így is a verseny? Ha szeretnéd, lemondhatjuk minden következmény nélkül. -szeméből őszinte aggodalom tükröződött, ahogy felváltva nézett hol engem, hol az utat.
-Persze, másfél év alatt már megtanultam szétválasztani a magánéletemet a komoly feladatoktól. -kedvességétől én is elmosolyodtam. Tanárom elgondolkodva figyelte az utat néhány percig, majd mikor egy piros lámpához értünk, felém fordult, amitől eléggé zavarba jöttem, mert így csupán pár centi választott el tőle. Kedvesen végig simított a kezemen, ami ölemben pihent, ettől pedig szemmel láthatóan kirázott a hideg, szívem pedig kb. kétszázzal kalapált.
-Nem éri meg sírni a férfiak miatt, mondom ezt férfiként. -nevetett fel halkan. -Minden rendbe jön, majd meglátod. Megnyered a versenyt és megyünk az országosra, na mit szólsz? -próbált vidítani kedves szavakkal, majd visszatette kezét a kormányra, én pedig máris hiányoltam előbbi helyéről. -Egyébként, biztosan kibékültök a barátoddal, láttalak titeket, látszik mennyire szeret téged.
Komolyan azt mondta, hogy látott minket?! De ez mégis hogyan lehetséges, hiszen Erik egy hete volt itthon utoljára és akkor is csak egyszer találkoztunk, mivel végig kellett tanulnom a hétvégét, így nem volt időnk egymásra.
-Megtudhatom, hogy hol látott minket együtt, tanár úr?-kérdeztem kíváncsian, mire felnevetett.
-A suli előtt tegnap, amikor a nyakába ugrottál. Aranyos jelenet volt... Szerencsés fickó. -mondta, majd kacsintott egyet és újra az utat figyelte.