Tiltott pillantás

15.

Már körülbelül 15 perce álldogáltam az épület előtt tehetetlenül, amikor valaki hirtelen átkarolta derekamat. Azt hittem, hogy a tanár úr szórakozik velem, ezért félretéve eddig érzett haragomat, mosolyogva fordultam meg.
Majdnem megállt a szívem, amikor felismertem ki az valójában, ugyanis Erik állt előttem. Egyik kezében mankót, a másikban egy csokor vörös rózsát tartott.
-Szia kincsem. Látom sikerült meglepni téged. Csak nem valaki másra számítottál? -kérdezte, majd közelebb lépett, és pofátlanul meg akart csókolni. Természetesen eltoltam magamtól, sőt, ha nem az utcán lettünk volna, meg is pofoztam volna.
-Szerelmem, ezt a virágot neked hoztam, rózsa, a kedvenced. Sajnálom, hogy mostanában egy elviselhetetlen f#szfej vagyok. Tudom, hogy rengeteg hibám van, de megváltozom. Ígérem neked Míra, mindent megteszek, hogy boldoggá tegyelek. Kérlek, még utoljára adj nekem egy esélyt, hogy bebizonyítsam mennyire fontos vagy a számomra. -folyamatosan csak beszélt, és beszélt, szóhoz sem hagyott jutni. Nem igazán figyeltem a szavaira, egyre inkább azon gondolkodtam, hogy mégis mi a franc folyik itt. Hogy került ide Erik, és hol van tanár úr? Most komolyan, én őrültem meg, vagy mindenki más körülöttem?!
-Erik, mondd, te mégis mit képzelsz? Egy csokor rózsával akarsz elfelejtetni mindent? Mit gondoltál, hogy ennyivel el van intézve? Azt képzelted a nyakadba ugrok ezek után? Hát sajnálom, de nagyon nagyot tévedtél. Egyáltalán hogy kerültél ide? És miért?! Mindegy. Ne is válaszolj, csak hagyj végre békén! -akadtam ki teljesen, ami nem igazán tetszett barátomnak. A körülöttünk álló emberek egyre csak néztek, de ez engem kicsit sem érdekelt. Nagyon felbosszantott a (volt)barátom hirtelen megjelenése és könyörgése.
Mielőtt bármit is mondhatott volna, megfordultam és elindultam a kávézó felé, ahol egy órája kávéztam, hátha ott találom a tanárom.

Nagy nehezen sikerült vissza tartanom a sírást, amíg odaértem, de ami ott fogadott, arra már végképp nem voltam felkészülve.