Tiltott pillantás

🔹III / 22. rész🔹

-Mennyi idő még, míg odaérünk? -ásított hangosan Ria. Szilárd válaszként nevetve meghúzta vállát, majd bekapcsolta a rádiót, amiből vidám, karácsonyi zene szólt.
Elhagytunk rengeteg várost, ismeretlen helyeken utaztunk, így érdeklődve néztem a tájat. Hirtelen megálltunk. Kérdőn néztem szerelmemre, aki épp a biztonsági övet csatolta kifelé.
-Nem vagytok éhesek? -nevetett, majd az én övemet is kikapcsolta, és vigyorogva kiszállt a kocsiból. Vállam megrántva néztem hátra Zoliékra, majd mindannyian követtük Szilárdot.

Megfogta kezemet, majd elindult egyenesen előre. Körülbelül tíz perc séta múlva egy folyóhoz értünk. Hol lehetünk?
-Nem tetszik? -puszilt meg kedvesen.
Körbe néztem. Körülöttünk havas táj, előttünk egy gyönyörű folyó, mellettem pedig a szerelmem, és a testvéremék. Mi kell még?
-De. -bújtam hozzá szorosan.
-Na de mit akarsz itt enni? Ugye nem gondolod, hogy horgászni fogunk? -nevetett Ria, majd félve nézett Szilárdra.
Nevetve megrázta fejét, majd elővette telefonját. Néhány lépést arrébb lépett, majd hallottam, hogy azt mondja valakinek, megérkeztünk.
Pár pillanat múlva egy viszonylag nagy hajót láttam közeledni. Izgatottan vártam, mi fog kisülni ebből.

-Na, gyertek. -húzott maga után a fedélzetre szerelmem.
Kezet fogott a kapitánnyal, majd körbevezetett minket. Több szoba is volt a hajón, gyönyörű kilátás a fedélzetről, kellemes meleg az összes helyiségben.
-Hogy tudsz te ilyeneket megszervezni? -öleltem meg mosolyogva.
-Már mondtam, hogy van egy öcsém, aki szívesen segít, na meg jó barátaim... -puszilt a hajamba, majd Zolival együtt visszamentek a kocsihoz a cuccokért.

-Szerinted Zoli tudott róla? -kérdeztem Riát, aki idegesen rágta a száját.
-Hahó, Ria. Valami baj van? -lebegtettem meg kezem arca előtt, mire összerezzent.
-Ú, bocsi. Tessék? Nincs baj... -dadogott maga elé bámulva, de én nem hagytam annyiban. Bementünk a konyhába, leültünk a bárpult mellé, majd miután töltöttünk egy-egy italt, Ria sóhajtva nézett rám.
-Szóval... Kínos erről veled beszélni kicsit... Tudod, mondtam, hogy én még nem.... Nem feküdtem le senkivel. És Zoli azt hiszem már szeretné, de én nem biztos, hogy készen állok, és félek, hogy ezért...  szóval ezért el fog hagyni... -dadogott zavartan.
Mielőtt válaszolni tudtam volna, bátyámék jelentek meg hátunknál.
-Miért foglak én elhagyni? -ölelte át hátulról barátnőjét, én pedig kézen fogva kivezettem Szilárdot a helyiségből.

-Melyik lesz a mi szobánk? -kérdeztem tőle, miközben a folyosón sétáltunk.
-Gyere, mindjárt meglátod. -haladt előre egyenesen. A folyosó végén található szoba ajtaja előtt állt meg.
-Csak ön után, hercegnőm. -engedett előre mosolyogva. A szobába lépve csodálatos látvány fogadott. Óriási ablakon keresztül a folyó belsejébe nyertünk betekintést. Néha egy-egy pici halacska elúszott az ablak előtt, fantasztikus látvány volt. A szoba közepén hatalmas francia ágy, mely rózsával díszítve várt.
-Te aztán kitettél magadért. Ez gyönyörű. Ehhez képest az én kis ajándékom semmiség volt. Mivel tudom én ezt meghálálni neked? -karoltam át nyakát, majd közelebb húzódtam hozzá.
-Magaddal. -válaszolt nevetve, majd felkapott az ölébe és az ágyra fektetett.

-Pucérak vagytok? -hallottam bátyám hangját az ajtó mögül, majd azt, hogy Ria nevetve lehülyézi. Gyorsan felöltöztünk mindketten, majd kimentünk a szobából.
-Most már nem. -nevetett Szilárd, mire a vállára csaptam egyet.
Ria idegesen szorongatta bátyám kezét, kérdő pillantásomra pedig csak mosollyal válaszolt.
-Mit csináltatok, míg mi "pihentünk"? -nevetett Szilárd. Szemem forgatva elengedtem a kezét, majd barátnőmmel a fedélzetre indultam. Egészen besötétedett már, de a hajó ki volt világítva. A fedett részen egy kis asztal volt, körülötte két nagy párnával, meg néhány üveg ital és pokrócok.
-Ezt. -mutatta bátyám, majd helyet foglaltak az egyik párnán. Szilárddal követtük őket, és dideregve bújtunk be a pléd alá.
Egész éjszaka kint ültünk, ittunk, beszélgettünk, nevetgéltünk. Nagyon jól éreztem magam.

-Mikor indultok? -kérdeztem a szobánkban fekve Szilárdtól. Fejem megemelkedett, ahogy sóhajtott egy nagyot.
-Komolyan erről akarsz beszélni? Olyan szép volt az éjszaka, ne rontsuk már el ezzel. -puszilta meg a homlokom.
-Nem söpörhetjük a szőnyeg alá mindig ezt a problémát. Muszáj megbeszélnünk, hogy mi lesz ezután. -ültem fel, hogy lássam arcát. Szomorúan nézett rám, kezével hajamat piszkálta.
-Vasárnap este indulunk. Brigi talált valami jó bölcsit Flórának. Hétfőtől már mennie kell. Szívem szerint nem engedtem volna új bölcsibe, de muszáj. Szerencsére nekem a képzés mindennap 1-ig fog tartani, utána megyek a kicsiért, majd ketten haza. Este 6-tól 10-ig elvállaltam egy esti gimiben az angol tanár szerepét. Így mindössze futólag fogok Brigivel találkozni, ő hazaér 4-re, én pedig rögtön megyek is majd el. Arra gondoltam, hogy majd felhívlak téged mondjuk egy kajáldából. Fél 6-ig lesz időm, aztán megyek tanítani. -mosolygott rám kedvesen. Valahogy ez a mosoly más volt, mint eddig. Félelmet láttam rajta. Ő is tart attól, hogy nem fog működni?
-És hol fogtok lakni? -kérdeztem félve.
-Attól félsz, hogy Brigivel együtt fogok lakni? -kérdezte nevetve. Bólintottam, mire közelebb húzott magához. Fejemet újra mellkasára tettem, közben az arcomat simogatta.
-Az iskola, amelyben a továbbképzés lesz, biztosít szállást minden egyes tanárnak, sőt, ha kell, a családnak is, mint pl nekünk. Így kapunk egy 2 szobás kis lakást konyhával és fürdőszobával. Brigi Flórával fog aludni, én pedig egyedül. Eszem ágában sincs vele lenni. -magyarázott kedvesen.
-És mikor fogunk találkozni? -kérdeztem a legfontosabb kérdést számomra....