Tiltott pillantás

🔹III / 12. rész🔹

-Hogyhogy ilyen jól kiismered magad errefelé? -érdeklődtem Szilárdtól a kocsiban ülve.
-Egy hete néztem meg először a házat. Azóta majdnem minden nap jártam itt, na meg a neten utána néztem, hogy mi hol található errefelé. -magyarázta, majd lefordult az étterem parkolójába.

-El kell mondanom nektek valamit. -szólalt meg hirtelen bátyám, mikor vártuk a megrendelt ételt. Szívem azonnal hevesebben kezdett dobogni, Szilárd erősen megszorította kezemet, Ria szemébe pedig könnyek szöktek.
-Szóval... Voltam orvosnál. -kezdett bele. Ne, ez már rosszul kezdődik... Istenem, ne. Kérlek, csak azt ne mondd, hogy újra beteg vagy. Magamban imádkozva vártam a folytatást.
-Ne nézzetek már így rám. Szóval, az a helyzet, hogy ugye teljesen eltűnt a betegség. Ezért kivizsgáltattam magam, hogy lehetek-e..... rendőr... -folytatta.
-És?! -kérdeztem idegesen.
-Nem lehetek.... De... Mivel mindenképp emberek segítésével szeretnék foglalkozni, ezért jelentkeztem egyetemre. Levelezőn fogom elvégezni a mentő ápolóit, de persze attól továbbra is dolgozom apáék cégénél. -mondta nevetve, mire mindannyian megkönnyebbülve sóhajtottunk fel. Zolinak van érettségije, szinte minden vizsgatárgya 4,5. Büszke vagyok rá.
-Megijesztettél. -bújt hozzá szorosan Ria, bátyám pedig nyomott egy nagy puszit homlokára. Olyan aranyosak együtt, már egyáltalán nem is bánom, hogy találkozgatnak. Ahogy őket figyeltem akaratlanul is közelebb húzódtam Szilárdhoz, közben kezét combomon pihentette.

Miután megettük az ételt, sétálni indultunk. Bejártuk szinte az egész kis várost, majd kb. másfél óra múlva visszatértünk az étteremhez, ahol a kocsit hagytuk.
-Jöhet a vásárlás? -kérdezte Szilárd.
-Akkor nekem kell egy kávé előtte. -mondtam, majd Riával bementünk az étterembe és kértünk elvitelre 4 kávét.
-Várj, Míra... -állított meg Ria.
-Igen? -kérdeztem furcsán, mivel elég rémült fejet vágott.
-Biztos, hogy nincs köztünk gáz Zoli miatt? -kérdezte félve.
-Persze, hogy nincs. Komolyan. Nagyon örülök nektek. -válaszoltam őszintén, majd beszálltunk a meleg autóba.

-Na, mi megvesszük a fontosabb dolgokat, azaz mosogatószivacs, fogkrém, törlőpapír, wc papír, habfürdő, szappan, mosogatószer, ágynemű, konyhakendő, törölköző, evőeszköz, étkészlet stb.... Ti pedig vegyetek néhány napra elegendő kaját, beleértve a fűszereket, lisztet, tésztát, innivalót, valami piát estére... mindent, amit jónak láttok... Itt találkozunk, kb fél-háromnegyed óra múlva. -adta ki a parancsot Szilárd, majd mindenki elindult a maga útjára.
Több, mint fél óra múlva dugig tömött kosárral vártuk Riáék érkezését. Az ő kosaruk is majdnem tele volt, de abba még volt egy kisebb szabad rész. Miután tanárom kifizetett több, mint 75(!!!!) ezer forintot, elkezdtünk bepakolni a csomagtartóba. Sajnos, nem fért minden bele, így a hátsó ülésre is pakolni kellett. Zoli és Szilárd hazavitték a cuccot, mi addig a bevásárlóközpont előtti kis büfébe indultunk kürtőskalácsot vásárolni barátnőmmel. Miután mindketten elfogyasztottuk a finomságot, csörögni kezdett telefonom. Ki lehet az? Nem ismerem ezt a számot.....

📞
-Igen, tessék? -vettem fel az ismeretlen hívását.
-Azt hiszed, hogy ennyivel megúszod? Azt gondoltad, hogy következmények nélkül tönkre teheted a mobilomat? Mit hittél, hagyni foglak csakúgy elrejtőzni azzal a fasszal? Soha nem fogsz nyugodtan élni. Esküszöm neked Tóth Míra, megbánod még, hogy szakítottál velem. Bánni fogod, hogy elhagytál... Mindenki meg fogja tudni, hogy milyen egy kis ribanc vagy .-fenyegetett idegesen Erik.
-Legyen szép napod, édesem. Szeretlek. -váltott át hirtelen kedves hangnemre, majd hirtelen kinyomta a telefont. Remegve tettem el telefonomat a táskámba. Ria azonnal átkarolt, és ijedten kérdezte mi van velem. Nem tudtam meg sem szólalni. Nagyon megijesztett Erik hangja. Éreztem benne az utálatot, és azt, hogy komolyan gondolja, amit mond. Mi van, ha tényleg elmondja mindenkinek, hogy mi van köztem és tanár úr között? Akkor nekünk annyi...

-Mi történt? -hallottam Zoli hangját, majd megláttam őket előttünk.
-Nem tudom, valaki hívta, azóta egy szót sem szól. Nem tudom mi van vele. -mondta Ria sírós hangon. Zoli csitítva megölelte, tanárom pedig szó nélkül ölébe vett, és a hátsó ülésre ültetett. Egyik oldalamra Ria, másik oldalamra Zoli ült.
Már csak azt vettem észre, hogy megérkeztünk. Csendben kiszálltam a kocsiból és egyenesen a fürdőbe indultam. Megmostam az arcom hideg vízzel, amitől kicsit jobban éreztem magam, ezért csatlakoztam a többiekhez a nappaliba.
-Erik? -kérdezett csupán egyetlen szót imádottam, mire szemem lesütve bólintottam. Keze ökölbe szorult, Zoli idegesen pattant fel.
-Nem hagyhatjuk, hogy az a ...... elrontsa az estét. Azért vagyunk itt, hogy megünnepeljük az új lakást. És ki is kéne pakolni a táskákat. -mondta, mire őszintén felnevettem.
Este 9-re végeztünk a pakolással.
A lakás már nem csak egy lakás volt, hanem otthon. Meleget árasztó tűz pattogott, a kis asztalon megvilágítva az új teritőt, közben háttérzajnak szólt a tv, mi pedig a kanapén ülve iszogattuk a vörös bort. Hogy én ezt mennyire élvezném minden nap. Olyanok vagyunk, mint egy kis család... Azt hiszem boldog vagyok.

Na, meg is hoztam az új részt.
Kérlek titeket, ha van egy pár percetek írjatok véleményt, nagyon sokat jelent. 💓
A következő részekben elég durva dolgok fognak történni, kérlek ne öljetek majd meg érte. 🙈
További szép estét mindenkinek!💖