Tiltott pillantás

🔹III / 14. rész🔹

(SZILÁRD)
Végre itthon. Nagyon elfáradtam, ugyanis egész nap Flórával voltam.
Szegény Mírát fel sem tudtam ma hívni, vajon milyen napja volt. Ó, lehet, hogy éppen ő hív?

📞
-Helló Zoli. Mi a helyzet? -vettem fel újonnan szerzett barátomnak a telefont.
-Figyelj Szilárd. Elég nagy baj van. Nem is tudom hol kezdjem. Tudunk találkozni? -kérdezte komolyan. Azonnal igent mondtam, majd kb 15 perc múlva felvettem a házuk előtt. Már kezdett sötétedni, ezért a park helyett egyenesen az erdőbe mentünk.
-Ennyire nagy a baj? -kérdeztem a kocsiból kiszállva, ugyanis Zoli egy szót sem szólt még. Ahogy most sem, csak bólintott.
-De ugye nem Mirával történt valami? -álltam meg egy pillanatra, mire megrázta fejét.
A konyhában azonnal bekapcsoltam a 2 hősugárzót és helyet foglaltunk az asztalnál.
-Erik meghalt. -mondta hirtelen, mire kitört belőlem a nevetés. Komoly tekintetét látva megfagytam.
-Nem viccelsz?! -álltam fel, ugyanis megrázta a fejét.
-Hogy történt?!  Míra  tudja már?! Hogy  van? -kiabáltam. Zoli a hirtelen hangra összerezzent.
-Bocs. Nem kéne veled kiabálnom. -mondtam kissé halkabban, majd visszaültem előbbi helyemre.
-Míra kórházban van. Erik nővére eljött hozzánk a pasijával, felpofozta a húgomat és azt kiabálta, hogy az ő hibája. Aztán a barátja közölte, hogy meghalt... Míra elájult, beverte a fejét a csempébe. Kihívtuk a mentőt, akik azonnal bevitték őt. Anya és nagyi vele mentek, mi pedig apáékkal behívtuk a lányt és a srácot. Niki teljes sokk alatt van, ezért Béci mondta el, hogy mi történt. Szóval... Erik egy építkezésen dolgozott, valami 7 emeletes ház tetején voltak, amikor megcsúszott és leesett onnan... Azonnal belehalt... -mondta csendesen szerelmem testvére. Hű, hát ez nagyon durva... Míra biztos nagyon kikészült, mert hát Erik volt az első szerelme... Szegénykém...  Bár vele lehetnék most...

-Kérsz? -vettem le a szekrény tetejéről egy üveg whiskyt és bólintása után töltöttem mindkettőnknek. Nem érdekel, hogy holnap mennem kell tanítani, muszáj innom valamit.
-Asszem én már nem ülök így kocsiba. Ha gondolod, aludj itt te is. Míra jó kezekben van a kórházban. -ajánlottam fel.
Miután előszedtük a felfújhatós matracot a szekrényből, behelyeztük a szobába. Bepakoltuk a hősugárzókat is, és néhány vastag plédet. Természetesen én aludtam a matracon, mégiscsak a vendégnek jár az ágy. Szegény kicsi Míra vajon hogy van?! Telefonon hiába hívnám, nem vitték be neki. Teljesen megértem, ha most senkire sem kíváncsi.
Hétfő reggel kiraktam Zolit a házuk előtt, én pedig fáradtan indultam suliba...

(MÍRA)
Egyre gyakrabban nyitottam ki a szemem, de mindig ugyanott találtam magam.
-Miért vagyok itt? -nyögtem halkan, majd éreztem, ahogy lesüllyed mellettem az ágy.
-Kicsikém. Hogy érzed magad? -hallottam édesanyám kedves hangját. Kinyitottam a szemem újra, de a fény bántotta a szemem.
-Zavar a lámpa. -mondtam, mire leoltotta a nagy lámpát és egy kisebb éjjeli lámpát kapcsolt fel mellettem.
-Mondd el, mi történt. -kérleltem. Sóhajtott, majd visszaült ágyamra és megfogta kezemet.
-Tudod, jöttek a Nikiék...  A hír hallatán elájultál és nagyon beütötted a fejed. Azóta itt vagy. -nézett rám szomorúan.
-Milyen nap van? -kérdeztem fáradtan.
-Kedd, délután 3 óra van. -simogatta meg arcomat.
-Mikor lesz Erik temetése? -kérdeztem könnyeimmel küszködve. Édesanyám szemében is gyűlni kezdtek.
-Holnap. -válaszolt alig hallhatóan.
-Ott leszek. Ott kell lennem. Mindenképp ott kell lennem. -mondtam, majd újra elnehezedett a fejem, ezért leraktam a párnára.

Mikor újra kinyitottam a szemem, sötét volt az egész helyiségben. Senkit sem láttam magam körül. Hová lett mindenki?
Összeszedtem minden erőmet és felálltam az ágyból. Szörnyen szédültem, így az infúzió állványba kapaszkodva nehezen, de kijutottam az ajtón. A folyosón minden annyira fehér, világos, tiszta.
Meg kell találnom Eriket. Tudom, hogy ez az egész csak egy rossz álom volt. Erik él, hiszen beszéltem vele telefonon. És azt mondta, hogy szeret. Hiába bánt velem néha rosszul, igenis szeret engem. Tudom. Ezért megbocsájtok neki... Újra együtt leszünk és boldogan fogunk élni... Igen, ez lesz... Csak először meg kell találnom őt...

-Hová mész? -állított meg az a férfi, akit az ágyam mellett láttam nemrég.
-Meg kell találnom Eriket. -indultam tovább. Nagy sóhaj kíséretében követett, majd egy padra ültetett le, ami a váróteremben volt.
-Figyelj, Míra. Erik elment. Kérlek figyelj ide rám. Muszáj, hogy megértsd amit mondok. Tudom, hogy ez nehéz neked, de ha nem figyelsz oda magadra, nagyobb baj is lehet ebből. 2 napig egyfolytában aludtál. Nem voltál kómában, csupán a fejedet ért ütéstől meggyengültél kicsit. Ha össze tudod szedni magad, holnap reggel hazamehetsz. Mivel már egyedül tudsz sétálni, az következik, hogy egyél valamit. Semmiképpen nem ajánlom, hogy részt vegyél a temetésen, de tudom, hogy ott szeretnél lenni. Írok fel egy gyengébb nyugtatót neked, szükséged lesz rá. Tudom, mennyire fáj most neked, de kérlek gyere velem vissza a szobába. Egy kis levestől jobban leszel. -csak beszélt és beszélt, én pedig magam elé bámulva hallgattam...

Ne haragudjatok, amiért ilyen szomorúak ezek a részek, ígérem nemsokára jobb lesz. De azért remélem tetszik. 😏 Kérlek írjatok véleményt, mert onnan tudom, hogy tetszik-e nektek, vagy változtassak-e valamin.💖