Tiltott pillantás

🔹III / 23. rész🔹

-Jaj, drága kicsi Míra. -húzott magára sóhajtva. A hirtelen mozdulattól zavarba jöttem. Ajkát szorosan az enyémre tapasztotta, kezével hajamat, derekamat simogatta.
-Kérlek, beszéljük ezt meg. -húztam el számat nehezen. Válasz nélkül újra csókolni kezdett.

-Ébresztő, alomszuszékok. -kopogtak hangosan bátyámék az ajtónkon.
-Hasatokra süt a nap... -mondta Zoli.
-Nem is süt a nap, te hülye. -nevetett Ria hangosan.
-Ki a hülye? Na gyere csak ide. -nevetett bátyám is.
-Légyszíves a szobátokban folytassátok a szerelmeskedést, ne a mi ajtónk előtt. -nyöszörögte fáradtan szerelmem.
-Van rajtatok ruha? -kiabált Ria nevetve.
-Zárva van az ajtó, szóval hiába is próbáltok bejönni. -válaszolt két ásítás között Szilárd.
-Akkor 10 percet kaptok, hogy felgyertek a fedélzetre. Délután 2 van, éhen halunk. Nem szeretnénk szendvicset reggelizni, valamint ebédelni egyszerre. Keressünk valami kajáldát. -adta ki a parancsot bátyám. Álmosan emeltem fel fejemet. Szilárd haja össze-vissza állt, csupasz mellkasa lassan emelkedett, ahogy levegőt vett. Imádnám, ha minden reggel errre kelhetnék.

-Jó reggelt, drága szép szerelmem. -csókolt meg gyorsan Szilárd.
-Jó reggelt. Imádom nézni, ahogy készülődsz reggel. -néztem végig rajta, miközben kivett egy pólót és egy nadrágot a táskájából.
-Szóval tetszem, bébi? -kérdezte komolyan, majd felhúzta, aztán pedig lehúzta nadrágját, közben rázta csipőjét. Hangosan felnevettem, majd én is nekiláttam készülni.
-Vajon nagyon hideg van kint? -válogattam zavartan ruháim között.
-Én a pólóra csupán a kabátom veszem, de én amúgy sem szoktam fázni. -mondta, majd felhúzta a cipőjét.
-Kész vagy már, bébi? -nézett rám türelmetlenül, majd kivett táskámból egy kivágott vastag pulcsit és egy fekete nadrágot. Hát, ez gyorsan ment. Kézen fogva, nevetve indultunk fel Riáékhoz.

Miután a kapitány elmondta milyen étterem lehetőségek vannak a közelben, egyöntetűen a kínai kajáldára szavaztunk. Körülbelül 20 perc múlva már a sorban álltunk, hogy végre rendelni tudjunk.
Miután mindenki választott, elfoglaltunk egy négyes asztalt az ablak mellett.
-Basszus. -vette maga elé az étlapot Ria.
-Mi az? -néztem rá ijedten.
-Ott van Bence. -suttogta csenben, mire Szilárd hátra nézett.
-Ki az a Bence?? -nézett furcsán Riára.
-Peti unokatesója. A francba, észre vett minket. Basszus, idejön. -aggodalmaskodott Mariann.
-Nyugi, nem tudja, hogy a tanárotok vagyok. -nyugtatott minket Szilárd.

-Hali. -köszönt kedvesen Bence.
-Szia Bence. -viszonoztam mosolygását. Kezet fogott bátyámmal, majd érdeklődve fordult Szilárd felé.
-Helló, Takács Bence vagyok. -nyújtotta kezét felé, mire tanárom viszonozta azt.
-Helló. Kiss Andris vagyok, Zoli egyik jó barátja. -hazudta tanárom komolyan. Milyen jól tud hazudni. Vajon nekem is hazudott már?
-Hogyhogy erre jártok? -húzott oda egy széket Bence.
-Ó, én errefelé lakom. Zoliék pedig meglátogattak engem, mielőtt külföldre utaznék. -folytatta Szilárd.
-Aha, értem. Szóval errefelé laksz? -nézett egyenesen a szemébe. Ó, még csak az hiányzik, hogy kikezdjen a szerelmemmel....
-Már nem sokáig. Januárban költözöm Angliába a menyasszonyommal. -válaszolt komolyan. Gondolom leesett neki, hogy megtetszett haverunk unokatesójának.
-Amúgy, te hogyhogy itt vagy? -vette át a szót Zoli.
-Ja, én Petiéket várom. Nemsokára itt vannak a családdal. -válaszolta lazán, mire bennem megállt az ütő.
-Aha. Nekünk meg lassan mennünk kell. -néztem rá a telefonomra.
-Ja, igen, azt mondta Betti, hogy fél 4-re ér ide. -állt fel sietősen Szilárd.
-Örülök, hogy találkoztunk. -köszönt el Ria sietve, majd Zolival a pulthoz indult, hogy becsomagoltassa az ételt. Mi addig Szilárddal szinte rohantunk a hajóig. Szerencsére nem találkoztunk Petivel és családjával. Azt biztos nem tudtuk volna kimagyarázni..

-Basszus. Ez meleg volt. -sóhajtotta Ria, mikor megérkeztek a kajával a hajóra.
-Plusz 1000 forintot kértek, amiért ilyen hirtelen becsomagoltattuk és fogyasztás nélkül ültünk ott addig... -panaszkodott Zoli. Én csak csendben szorongattam Szilárd kezét. Ez nem mehet így tovább. Ha lebukunk, kirúgják... Ezt nem hagyhatom.

-Szilárd. Tudunk beszélni? -kérdeztem, miután elfogyasztottuk az ételt.
-Persze, bébi. -húzott magához nevetve. Egy pillanatra megtorpantam, de aztán erőt vettem magamon és elindultam a szobánk felé.
-Kezdessz megijeszteni, drága Míra. -ült le az ágy szélére, majd ölébe húzott. Felé fordultam és hosszan megcsókoltam.
-Ezt még szerettem volna, így utoljára... -nyögtem ki alig hallhatóan, majd felálltam öléből és az ablakhoz léptem.

Van egy rossz hírem. Ahogy számolgattam, jövő héten vége a történetnek. Már elkezdtem megírni a befejező részeket. Nem lesz időm, ne haragudjatok.
Szép napot mindenkinek! 💖