Tiltott pillantás

🔹III / 17. rész🔹

A napjaim teljesen egyformák voltak. Egész héten feküdtem, néha lementem a konyhába egy szelet müzliért, vagy egy pohár vízért, lezuhanyoztam és feküdtem az ágyban. A telefonomat elő sem vettem, eléggé antiszociális lettem.
Barátaim többször is kerestek, de nem engedtem be őket. Egyszerűen nem tudok mit mondani nekik.

Azt mondták anyáék, hogy holnap már suliba kell mennem, de én nem akarok. Nem bírok kimozdulni a házból. Nagyiék rám való tekintettel maradnak az új évig és majd csak januárban mennek haza.
Ha jól emlékszem, Szilárd is januárban indul vidékre... Bár, ez az ő dolga... Nem találkoztunk már azt sem tudom mi óta. Nagyon hiányzik, szeretném, ha minden olyan lenne köztünk, mint azelőtt... de nem tudnék vele most együtt lenni. Túlságosan fáj Erik halála...

Megvárom amíg mindenki elalszik, aztán teleeszem magam jégkrémmel. Direkt utána néztem délután, hogy van-e itthon, és szokás szerint van egy doboz epres. Remélem a torkom engedelmeskedni fog, és szépen megfájdul holnapra.

Miután nagynehezen leerőszakoltam az egész dobozzal, vettem egy hideg fürdőt, aztán vizes hajjal kiültem az erkélyre, biztos, ami biztos...

Másnap reggel szörnyű torokfájással ébredtem. A tüdőm majd kiszakadt a helyéről, ahogy köhögtem.
-Kicsim, ideje készülni. -nyitott be anya mosolyogva.
-Azt hiszem beteg vagyok. -suttogtam halkan, ugyanis szerencsére a hangom is elment.
-Te jó ég. Tűz forró vagy, kicsim. -nyomta kezét a homlokomnak, majd tárcsázta a család orvosát, aki fél órán belül meg is érkezett.

-Ajaj. Azt hiszem ez egy csúnya kis tüdőgyulladás. Kicsi lány, felírok neked néhány gyógyszert, de ha két napon belül nem leszel jobban, irány a kórház. -mondta aggódva, majd kint folytatták a beszélgetést anyával.

-Komolyan képes voltál megenni egy doboz fagyit, csak hogy ne kelljen suliba menned? Míra nagyobb baj is lehetne. -cseszett le bátyám halkan.
-Nem tudom miről beszélsz. És most hagyj, kérlek. Pihennem kell, beteg vagyok. -küldtem ki suttogva. Nevetve, fejét rázva elhagyta a szobámat.

Egész héten a szobámban feküdtem. Néha megnéztem egy-egy filmet Zolival, ezen kívül semmi mást nem csináltam. A gyógyszerek hatottak, kezdtem jobban érezni magam. Sajnos.

Ma már muszáj iskolába mennem, de szerencsére csak szerdáig. Utána ugyanis téli szünet lesz... a legjobbkor...
Nem elég, hogy hideg van, hétfő van, 2 hét után újra suliba kell jönnöm, szembe kell néznem mindenkivel, ráadásul az első két órám Szilárddal van. Éljen...

Direkt később indultam el otthonról, hogy csengetésre érjek a sulihoz. Meg sem álltam barátaim mellett, csak mentem egyenesen a terembe.
Az ajtóban Peti állt, mintha csak rám várna. Kitárta karját, mire szorosan hozzá bújtam. Jól esett a közelsége, az ölelése. Mikor már csengettek, még akkor is úgy álltunk ott, ölelkezve.
-Péter. Ha jól hallottam becsengettek, menjen a saját termébe, kérem. -hallottam tanárom szigorú hangját. Elengedtem Petit.
2 hete nem láttam Szilárdot, és az igazat megvallva szörnyen hiányzott.
Szó nélkül leültem a helyemre és egész órán nem is figyeltem, csak gondolkodtam, hogy mi lesz velem/velünk ezután...

-Gyerekek, mivel mindjárt csengetnek, ezért kérlek figyeljetek egy kicsit. Ma van az utolsó napom ebben a suliban. -mondta ki, mire rajtam és Rián kívül mindenki meglepődött.
-Minannyian tudjátok, hogy csütörtöktől téli szünet van, ezért már erre a kis időre nem kaptok új tanárt. Viszont januártól az öcsém, a jelenlegi rendszergazda veszi át az informatikát. A leendő angol tanárotokat személyesen nem ismerem, de azt hallottam nagyon jól felkészült tanár. Nem akarok búcsúszkodni meg hasonlók, nem olyan vagyok. És egyébként is, szeptembertől visszatérek. -magyarázta mosolyogva. Több lány osztálytársam is szomorúan firtatta, hogy mennyire fognak hiányozni az angol és informatika órák nekik, Szilárd pedig csak nevetve annyit válaszolt: "én megyek el, nem az angol és informatika órák". Erre többen is felnevettek, sőt még engem is megmosolyogtatott válasza.
Csengőig az osztálytársaim beszélgettek tanár úrral az öccséről, meg a tanulásról.

A következő órán megengedte, hogy szabad foglalkozás legyen a gépteremben, ő pedig addig beírta az eddigi jegyeket és lezárta a félévet.
-Tóth Míra. Dicséretet kapsz mindkettő tárgyamból. Gratulálok, remélem továbbra is ilyen jól fogsz tanulni. És a versenyeket sem hanyagold. -mondta, amikor az én nevem következett a naplóban. Mivel az első székben ülök, muszáj voltam szembe nézni vele. A sírás kerülgetett, amikor belegondoltam, hogy egy ideig nem látom őt. Mi lesz velem nélküle?!
-Köszönöm. -nyögtem ki halkan. Szememben könnyek szöktek, ahogy ránéztem. Néhány pillanatig bámultuk  a egymást,  majd gyorsan lefordítottam tekintetem...

Tudom, estére ígértem még egy részt, de elaludtam. Ne haragudjatok. Igyekszem behozni a lemaradást.
Szép napot mindenkinek! 💖