Tiltott pillantás

II / 18. rész

Mióta Erik telefonált, megállás nélkül csak rá tudtam gondolni. Mérges voltam, amiért továbblépett, de még mérgesebb lettem magamra, amiért ennyit foglalkoztam vele. Annyit sírtam, annyit szenvedtem a kapcsolatunk alatt, most mégis azon kattogok, hogy milyen lehet az új barátnője...

Többször próbáltam elérni Petit, de nem reagált a hívásaimra. Legalább ötödjére hívtam, mikor végre sikerült.

📞
-Hali. -köszöntött közömbösen, amikor végre felvette.
-Peti... Eriknek új nője van. -mondtam ki rögtön, ami nyomasztott, mire hangosan nevetni kezdett.
-És? -kérdezte nevetve. -Legalább nem téged fog zaklatni. Örülj neki, Míra. Na de most mennem kell, ne haragudj. Puszi. -rázott le szúkszavúan, amire válaszolni sem tudtam, már le is tette.
Az újabb furcsa telefonbeszélgetés elgondolkodtatott. Reggel nem válaszolt az üzenetemre, most meg ez a nemtörődömség... ez egyáltalán nem jellemző a barátomra. Egyre biztosabb, hogy valami baja van, már csak azt kellene kiderítenem, hogy mi bántja.

-Drágám, itthon vagyunk. -hallatszott apa kiabálása a földszintről, ezért izgatottan szaladtam le, ugyanis már majd' beleőrültem a kíváncsiságba, hogy mi az a meglepetés, amiről beszéltek.
A lépcső tetejéről már láttam, hogy odalent nem csak a szüleim állnak, hanem egy 20 év körüli, magas, helyes fiú is, aki zavartan nézett hol szüleimre, hol rám. Remélem, hogy nem akarnak összehozni vele, az már tényleg nem hiányzik nekem a mai napon.

-Helló. Tóth Zoltán. -mutatkozott be halkan az idegen és felém nyújtotta a kezét. Félve ráztam meg, de nagyon furcsa érzésem volt vele kapcsolatban.
Várjunk csak...
Mitis  mondott?!
Tóth Zoltán?!
Tóth Zoltán, mint az édesapám? Ez mégis hogy lehetséges? Ez valami furcsa vicc, vagy csak egy véletlen egybeesés?

-Míra, drágám... Ő... Ő itt a bátyád. -nyögte ki félve apa, mire hisztérikus nevetés tört ki belőlem.
-A micsodám? Nekem nincs bátyám. -nevettem továbbra is, de arcomra fagyott a mosoly, amikor anya halálosan komoly tekintettel fordult felém.
-Kincsem, ülj le kérlek, hadd magyarázzuk meg. Hallgass meg minket, jó? Engedd, hogy elmeséljük ezt az egészet. -simította meg a vállam gyengéden, de én megráztam a fejem és szó nélkül felrohantam a szobámba. Félúton még hallottam, hogy apa nyugtatja anyát, olyasmi szavakat csíptem el, hogy "majd megbékél", "adjunk neki időt". 

Időt, de mégis mire?!

A fejemben több ezer gondolat cikázott egyszerre. A hirtelen jött új információkat egyszerűen nem tudtam a helyére illeszteni, éreztem, hogy ez már tényleg túl sok. Szívem egyre hevesebben kezdett dobogni, úgy éreztem, rosszul leszek, ha még egy percet kell eltöltenem ebben a házban, ezek között az emberek között.

Fekete nike táskámba dobtam néhány napra elegendő ruhát, pár darab füzetet, a töltőmet, a telefonomat és a pénztárcámat. Vállamra dobtam, majd felhúztam az egyik cipőmet, amit a gardróbban találtam. Az erkélyen keresztül könnyedén kimásztam, majd egyenesen a cukrászda felé tartottam, ahol barátaimmal szoktam lógni.