Tiltott pillantás

24.

-Good morning. -köszöntött mindenkit a terembe lépve Szilárd tanár úr. -We will write a test today, ok?
Mindenki nyavalyogni kezdett, hogy ne írjunk, hiszen péntek van, első óra és ehhez hasonlók, de én csak ültem csendben a helyemen, fel sem néztem. Reggel fél órán keresztül próbáltam normális kinézetet festeni magamra, de mikor már három adag alapozó volt rajtam, inkább lemostam az egészet és úgy hagytam. Mivel egész délután, majd egész éjszaka sírtam, a szemeim óriásira dagadtak.

-Good luck, Míra. -mondta tanár úr halkan, miközben elém rakta a feladatlapot. Hangja hallatán szívem őrült dobogásba kezdett, mivel azóta nem is beszéltünk, amióta ott hagyott engem szó nélkül. Felnéztem, mormoltam egy köszönöm-félét és újra lefelé néztem, a feladatlapot babrálva. Láttam rajta mennyire meglepődött a viselkedésemen, vagy az is lehet, hogy a kinézetemen ?!
Folyamatosan a tegnapi nap járt az eszemben, nem tudtam koncentrálni a dolgozatra, szinte egy feladatot sem tudtam megoldani, pedig máskor én vagyok az első, aki elkészül a dogával.
Kivételesen én adtam be utoljára, de akkor sem azért, mert végeztem, hanem mert kicsengettek.

Tesi óra következett, ami nekem szerencsére lyukas, így gondoltam kiülök az udvarra és pihentetem kicsit a gondolataimat, hátha a hűvös levegő segít majd. Már éppen indultam volna kifelé, amikor tanár úr utánam kiabált.
-Míra, a számtek' terembe, most. -szólt rám komolyan, mire ijedten fordultam vissza. -Átnézzük a versenyhez szükséges anyagokat... ha akarod. -folytatta kicsit kedvesebben, mire bólintottam, és felsétáltam a lépcsőn. Igazából nincs is más választásom, egyszer muszáj szembe néznem vele, hisz a tanárom, még másfél évig legalább.

Hátra fordultam, de ő útközben eltűnt, így hát leültem a folyosón lévő padra és ott várakoztam. Mikor már becsengettek, még mindig a padon ücsörögtem.
Tanár úr a csengő után kb 5 perccel jött felfelé kezében egy kávéval. Remek, ő addig kávézgat, míg én itt várakozom.
-Bocsi, sokan voltak a büfében. Neked hoztam. -nyújtotta felém a kávét mosolyogva.
-Vedd csak el, jegeskávé. Ha jól emlékszem ezt szereted. Na, vedd már el, nincs benne méreg. -noszogatott kedvesen. Elég furcsán nézhettem rá, mert tovább kezdett beszélt.
-Gondoltam szükséged van egy kis energiára, ha már az angol sem megy olyan jól. Hátha egy kis kávé segít. -mosolygott továbbra is, miközben kinyitotta a géptermet.
Amikor ő már bement és lepakolt, én még mindig az ajtóban álltam kezemben kedvenc italommal.
-Na mi a gond, félsz bejönni? -nézett rám nevetve.
-Tilos bevinni ételt és italt a gépterembe, tanár úr. Megiszom a kávét és megyek. -mondtam, majd egy szuszra lehúztam a kávémat.
-Hogy te milyen rendes diák vagy. Nem is tudtam, hogy ennyire szigorúan veszed a szabályokat. -nézett rám elismerően, mégis kihívóan.
-Nem mindig. De nem szeretnék kárt tenni a gépekben. -mondtam, majd leültem egy távolabbi géphez. Azt gondoltam, hogy egyedül olvasom majd a feladatokat, ő pedig addig kockul, ahogy a múltkor, de ez nem így történt.
Amikor leültem, ő kikapcsolta a tanári laptopot és közelebb gurult hozzám a székével.

35 percen keresztül beszéltük a feladatokat, én minden kérdésére tudtam válaszolni, tanár úr pedig percenként megdicsért. Nem tudom a kávé volt-e az oka, vagy az, hogy csupán 1 méterre ült tőlem... de teljesen felpörögtem.  Az óra végére még mosolyogtam is, ami valljuk be mostanában nem sokszor fordult elő.

-Köszönök mindent, tanár úr. -mondtam mosolyogva az ajtó előtt.
-Nagyon szívesen, ha bármiben tudok segíteni, nyugodtan keress. Remélem jövőhéten is ilyen jól fog menni. -kacsintott, és elindult a tanári felé.